2024. március 8., péntek

Egyén kontra társadalom?

Kampányidőszakban unalmasnak tűnő téma, de ha közelebbről megvizsgáljuk, még a kampány utáni eredményekre is következtethetünk belőle.
A nyugati kultúra meghatározó eleme egyre inkább az egyén, a társadalom meg egyre inkább le van... pottyintva. Imádják is ezt a felfogást a kollektivista kultúrákból nyugatra költöző japánok, kínaiak. Eredetileg azonban nagyjából egyensúly volt egyén és társadalom között: az egyénnek jogai vannak, a társadalomnak is, szükség esetén akár az egyénnel szemben.
Egyszerűbben, az egyén jogai és kötelességei ugyanakkora súllyal estek latba, egyik oldal sem volt elhanyagolható a másik rovására. A nyugati társadalmak ennek megfelelően virágzottak és fejlődtek.
Aztán a szabadság és jólét adta mozgástérben az egyén egyre terebélyesedett, a közösség egyre zsugorodott, mára szinte felszívódott a közgondolkodásban. Nem sok eredménnyel jár kötelességekre hivatkozni, ez az átlagembert nem hatja meg. Mi lesz a kétes egyéni döntések eredményeként a társadalommal? Kit érdekel?! Lesz vele, ami lesz.
Majd lesz vele valami, hiszen olyan még nem volt, hogy sehogy se lett volna. E közkeletű bölcsesség a „láthatatlan kéz” filozófiája. Nem kell mindent mikromenedzselnünk, a dolgok nagy része önigazgató, a problémák többsége önmegoldó. A péknek nem szükséges államilag megmondani, hány kenyeret süssön, „megmondja” neki a szabad piac. A fiataloknak nem kell megmondani, hogy létszámfenntartás céljából nőnként 2,1 gyermeket vállaljanak, majd „megmondja” nekik... Kicsoda?
Ha szembenézünk azzal, hogy nincs minden téren számunkra elfogadható láthatatlan kéz (pl. a korlátlan népvándorlást feltételező közlekedőedény elv), akkor világossá válik, hogy egyes kötelességektől nem lehet eltekinteni, nem célszerű őket tabuvá tenni a közbeszédben. A nemszeretem kötelesség szó helyett fenntartható jogokról is beszélhetünk, hiszen ahhoz, hogy a gyerekeidnek, unokáidnak is jusson a ma általad élvezett jogokból, ahhoz bizony nőnként 2,1 gyermeket kell vállalnod.
Ha ez társadalmi szinten megvalósul, akkor a jövőben is lesznek az általunk ismert jogok. Ha nem valósul meg, akkor pedig esetleges, hogy a sokféle szükséghelyzet miatt mi marad a ma készpénznek vettekből.
De miért nem 2 gyermeket jelölünk meg kívánatos célként? Egyrészt a véletlen tényezők miatt, másrészt mert a 2,1 egyéni abszurditása felhívja a figyelmet arra, hogy az elképzelés össztársadalmi, egyénileg 0 és 20 között sok minden belefér, tehát nem érdemes ezen durcizni. (Miszerint: nem leszünk szülőgépek, taka van a pacalomból, stb.) Össztársadalmilag azért nincs, és nem lehet, taka, hogy egyénileg szabadság és sokféleség maradhasson.
Ha az egyének Maslow-piramisból ismert szükségletei nem teljesülnek, abból lázadás vagy forradalom lesz. Ha a társadalom alapvető szükségletei (pl. a kultúrazonos létszámfenntartás) nem teljesülnek, abból meg általános rendpártiság lesz. Az általános rendpártiságból pedig nagyjából egyenesen következnek az idei választási eredmények.

2024. február 11., vasárnap

Az elnöki lemondás margójára

Novák Katalin vállalta a politikai felelősséget, szép búcsúbeszéddel leköszönt. Varga Judit volt igazságügyi miniszter szintén lemondott, mármint a jelenlegi pozicióiról.
Előzmények: tavaly elnöki kegyelmet kapott a bicskei gyermekotthon pedofil ügyében bűnrészesként szereplő igazgatóhelyettes (az egyik áldozattal olyan tanúvallomást akart aláíratni, miszerint nem is történt, vagy ő maga javasolta a pedofil aktust). Egybites kampánypolitikai kommunikációban világos a helyzet: pedofília volt, valahogy belekeveredett, valamilyen kegyelmet kapott, tehát -» le kell monyni.
Értelmiségi szempontból viszont teljesen homályos a helyzet: nem tudni, az illető pontosan milyen helyzetben konkrétan mit tett, azért mire (letöltendőre, felfüggesztettre) ítélték (abból mennyit töltött le vizsgálati fogságban, háziőrizetben), tehát hogy az elnöki kegyelem mennyit is ért ebben az eljárásban. Úgy tűnik, minden fél az egybites kommunikációban, és nem a teljes tájékoztatásban érdekelt.
Többszörös az ügy iróniája: a baloldal került lépéselőnybe, amely közismerten enyhébben ítéli meg a szex minden területét, így a kiskorúakkal folytatott konszenzuális szexet is. Tehát megeshet, hogy most úgy szigorú "szakértő" a baloldal, hogy ha rá lenne bízva, az ügyben esetleg még eljárás sem indult volna – mondván, hogy konszenzuális aktusok történtek, nem volt ott semmi látnivaló.
Immár sokadszorra állt elő a "Hiteles Al Capone vs Kétszínű Szt. Ferenc" dilemma, ami a felszínen arról szól, hogy a hiteles és a hiteltelen közül persze, hogy a hiteleset választod, ám ha érdemben belegondolsz, jóval bonyolultabb a helyzet. A mai közélet visszatérő forgatókönyve ez, érdemes alaposabban kielemezni. Dióhéj: kampánykommunikációban mindig a hitelesebb nyer, miközben a világ állapotának az használna, ha mindig a közhasznúbb nyerne, és az elég sokszor a "hiteltelen"... Gyakorlati pl.: az egyik autószerelő nem ígért határidőt, egy hónapig állt nála az autó, de hiteles maradt; a másik egy napot ígért, kettő lett belőle, tehát hiteltelenné vált.
A fenti dilemmán még sokszor fogunk elidőzni. Annyi biztos, hogy rövid idő alatt két tehetséges nőt veszített a közélet, és ennek még – ha őszintén belegondolnak – a politikai ellenfeleik sem örülhetnek igazán.

2024. január 25., csütörtök

Svédek, Nato, ratifikálás – sürgős?

Elsőre azt gondolnánk, hogy nagyon: rég esedékes, hogy Magyarország is ratifikálja a svédek NATO-csatlakozását, ígéretek hangzottak el, Törökország is ratifikálta, mi maradtunk a vége utáni vége utáni legvégére. Szóval, mi lesz már?
Másodjára elgondolkodhatunk, hogy miért nincs rendben a két ország viszonya: nem mi próbáltunk beleszólni a svéd kormány összetételébe, nem mi készítettünk aggódó propagandafilmet Svédország tarthatatlan állapotairól, nem mi nyilatkoztunk arról, mekkora gáz van Svédországban. Mindezt a svédek tették velünk kapcsolatban, morális felsőbb rendűségük tudatától illuminált állapotban.
Látszólag van rá mentségük: a magyar ellenzék esedezésére tették. Ám ez, ha belegondolunk, nem igazi mentség, és az ellenzék is jobban járna, ha a konfliktus exportálása helyett a hazai választókat igyekezne meggyőzni az érdemeiről. A hivatalban lévő svéd kormány tehát a hivatalban lévő magyar kormány ellen intrikált.
Kihathat ez a katonai együttműködésre? Ha érdemben nem is (a haderő gesztus nélkül is ütőképes), szimbolikusan minden bizonnyal, ha ebben az exponált helyzetben folytatódik a farkasszemezés. Emlékezhetünk: pár éve még arról volt szó az ellenzéki térfélen, hogy jön nekünk az akkora koki meg saller, hogy a fal adja másikat. Most meg arról van szó, hogy a svédek dacosan, azért sem fognak nekünk pitizni. Nem, nem, vagy mégis? mégsem?... Kokit kapott a sallerláz.
Minden perc dollármilliókat érő reklámidő a kormánynak, amíg a „nemzetközi közösség” (a médiafogyasztó tömeg) ámulva nézi, hogy Magyarországba ezek szerint nem éri meg belekötni, mert mégsem Nyúl Bélák törpeországa. Kinek-kinek persze meglehet erről a nyilvánosság útján célba juttatott üzenetről a magánvéleménye, szokás szerint meg is van, fejenként legalább háromféle.
Ha hozzávesszük, hogy az uniós források jó részének befagyasztása és a befizetnivalónk befizetése ellenére egészen jó állapotban van a költségvetés, ilyen külső nehézségek közepette is belső béke, biztonság, fejlődés tapasztalható, még nagyobb lehet a – belső és külső – csodálkozás. Jé, hát olyan érdekkövetők és önérvényesítők vagyunk, mint az összes fejlett uniós tagállam? Elképesztő. „Ezt nem láttuk jönni.”
Pláne, ha megfigyelik, mit művel közben az ellenzék – mennyire nincs a helyzet magaslatán, milyen szinten alkalmatlan bármire azon kívül, hogy mosogasson egy bálványozott nyugati ország kiskocsmájában, vagy kifényesítse a kormányt támadó nyugati politikusok cipőjét. Pikáns in flagranti helyzetkép ez így, az európaival kombinált önkormányzati választásokhoz közeledve. Beleég a retinába, és több millió szavazatot hozhat. Sanszos, hogy nem az ellenzéknek.
Így aztán a kormány valójában abban érdekelt, hogy a vagyonokat érő exponált in flagranti jelenet elhúzódjon, belenyúljon a naplementébe, míg az utolsó dollár- és eurócentnyi haszon is ki nem sajtolódik belőle. Neki tehát, úgy tűnik, nem sürgős, ellenkezőleg.

2024. január 11., csütörtök

Ferenc testvér megírta...

Gyurcsány Ferenc sokadik comeback-je keretében új hangvételű írást küldött az index.hu-ra. Néhány részlet:
„Valamiből meg kell élni, ezért általában dolgozni kell, hacsak nem születtünk vagy házasodtunk be egy gazdag családba
Egyetlen politikai program van: a jobb élet programja.
Magyarságunk mibenlétének meghatározása nélkül is úgy érezzük, hogy magyarnak lenni egyszerűen jó.
A kereszténység nem csak velünk élő hagyomány, hanem eleven valóság. Talán milliók is élnek keresztény hitben közöttünk, vannak erős keresztény közösségek, létezik keresztény közélet.
Magyarország vagy polgári ország lesz, vagy nem lesz.”
A jelek szerint a fentieket ugyanaz az ember írta, aki benősült a kommunista elit egyik budai villájába, vadprivatizációval szerzett vagyont, 2004-ben a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen érvelt, 2006 táján fel akarta mondani az egyházügyi egyezményt, és őszödi „igazságbeszéde” után úgy vélte, véli ma is, hogy a polgárok, akiknek nem tetszett, karhatalommal szétverendő fasiszta csürhe.
Friss írása örvendetes irányváltás, hiteltelen ripacskodás, esetleg a kettő között: kétszínű szóbűvészet? Érdemes figyelmesen elolvasni, hátha kiderül, Ferenc a jövő ígérete, a múlt kolonca, az ellenzéki kibontakozás katalizátora vagy legnagyobb akadálya-e.
Összeesküvés-elmélet lenne eltöprengeni, vajon Ferenc testvér saját elgondolásból ennyire hiteles, vagy fizetnek neki érte?

2023. december 23., szombat

Köztévét foglalni... nem kell... félnetek?

A lengyel (balra át!) kormányváltást rögtön köztévéfoglalás is követte, a „független” média megértő helyeslése mellett. Nálunk is dolgozik a ballibfüggetlen média a „vissza kell foglalni” narratíva felépítésén.
Ha a közmédiafoglalást egyszerűen lincselésnek tekintjük, akkor nem meglepő, hiszen ilyen egy baloldali (jakobinus, bolsevik, tanácsköztársasági) hatalomátvétel: afféle „lámpavasra velük” hadművelet. Több körben is kipróbáltuk, nem kérünk belőle.
Ha ellenben - a ballib narratívával tartva - a „jogállamiság helyreállítása”-ként próbáljuk értelmezni, akkor több kérdés merül fel, mint ahányra van érdemi válasz.
1. Miért is kell a köztévét elfoglalni? Mert propagandaforrás? Tapasztalat szerint bal-lib időkben is az, csupán ellenkező előjellel. Tehát akkor újra: miért is kell elfoglalni? Azért, hogy ne jobb, hanem bal-lib propagandát folytasson.
2. Az ellenzék szerint a köztévé legyen a kormány ellenzéke. Csak az a gond, hogy bal-lib kormányok idején sem az, hanem a kormány intézkedéseinek megmagyarázója, helyeslője, marketingelője. Mi a különbség?
3. Van némi stílusbeli: jobboldali időkben keményen hangzó kérdéseket sem tesznek fel a közmédiában; bal-lib időkben pedig felteszik őket... amennyiben tudható, hogy van rájuk jó válasz, amit sokszor előre megbeszéltek a kormányzati kommunikációért felelősökkel. Ha nincs jó válasz, akkor ugyanúgy tilos valóban keményet kérdezni, mint jobboldali kormányok alatt. A bal-lib stílus ügyesebben előadott színjáték, de akkor is színjáték.
Célszerűbb lenne kimondani, hogy a köztévé a mindenkori kormány szócsöve, ahogy a jegybank a kormány pénzügyi intézője, a parlament meg a kormány jogalkotója. Ezzel nincs semmi gond. Azzal van, ha a rendőrség, az ügyészség és a bíróság a kormány ökleként működik - és bal-lib időkben erre is van példa bőven. Hogy a jobboldali kormányokat szokták ezzel vádolni? Bagoly mondja verébnek.
4. Miért nem mondják ki bal-libék, hogy saját propagandához akarják elfoglalni a közmédiát? Mert ez is a színjáték része, politikai előnyt látnak a függetlenség látszatában: a „független” propagandát jobban elhiszi a naiv médiafogyasztó.
5. Azonban hamar kikandikál a csábos függetlenségi narratívából a bolsevik lóláb vasökle: a szirénhangú bolsevik „vasököl” a győzelem másnapján már oda rúg, „ahova köll”.
6. Arról volt szó baloldalon, hogy senki sem jogosult megmondani mindenki nevében, mi a közjó: márpedig köztévét törvénytelenül elfoglalni csak a közjóra mint törvénynél magasabb szempontra hivatkozva lehet. Ezek szerint a baloldal is - implicit módon - meg akarja mondani mindenkinek, mi a közjó: a bal-lib egyeduralom...
7. A jogállam helyreállításáról is szó volt, márpedig jogtalansággal (alkotmányozó többség helyett egyszerű parlamenti többséggel) lássuk be, jogállamot nem, csak jogsértő állapotot lehet előidézni. A jogállamiság lényege: törvényesen jutunk el A-ból B-be akkor is, ha lenne sokkal rövidebb, gyorsabb, kényelmesebb út. Labirintuskerttel szemléltethető: noha a buxusokat letaposva sec-perc átgázolhatnánk rajta, mi azért is elegánsan végigtekergőzünk az összes folyosón. Tehát hogy köztévét foglalni sokkal gyorsabb, mint évekig bolyongani a törvényesség útvesztőjében, az nem más, mint a jogállamiság ellentézise.
Összességében, a lengyel bal-lib oldal erősen belekeveredett a saját mantráiba. Közjótagadón "közjóra" hivatkozva, „jogállaminak” mondott jogsértéssel köztévét foglalni... nem kell... félnie? Döntse el az olvasó.

2023. december 20., szerda

Ecce homo (is) a baj a baloldallal

Molnoár Áron beszólt Krúbinak, hogy az ellenzékiségből akar meggazdagodni?! He?!
Ő még nem szólt vissza, hogy naná!, de világos, hogy persze, hogy.
A legtöbb ember abból akar meggazdagodni, amivel az ideje nagy részét tölti, amibe sok munkát, energiát, fáradtságot tesz. Ha belegondolunk, miért akarna abból meggazdagodni, amivel keveset foglalkozik? Vagy ha akarna is, kisebb rá az esélye, mint ha az erősségeiből igyekszik pénzt csinálni.
És ez a tapasztalati tény világít rá a baloldal téves emberképére.
Nincs olyan csoda- (vagy hülye-) ember, aki a szegényekre akar keresni. Egyfelől van a Szent Ferenc típusú szétosztó, aki ad a szegényeknek, viszont nincs saját keresete, és nem is törekszik rá, hogy legyen. Neki a vagyonszerzés nem pálya. Másfelől meg van a szociológus-esztéta-entellektüel, aki a szegényekkel foglalkozás béréből felköltözik a Rózsadombra, és távolról szereti a Nyóckert. Szívesebben él együtt ezzel a létparadoxonnal, mint hogy a szegényekkel töltse a mindennapjait. A kettő között meg nincs senki, legfeljebb egy-két képmutató aktivista, aki időről időre lebukik.
Ha többen lennének az életformaként, önazonosan szerény és mértéktartó emberek, akkor nem lenne igaz, hogy a baloldali mindig a mások pénzét akarja szétosztani, és nem menne csődbe törvényszerűen minden baloldali program, mozgalom, kormány, társadalom, ország, régió, stb. (lásd: Argentina).
Ha a nullánál többen lennének a csodaemberek, akkor bliccelés se lenne, se adócsalás, se szemetelés, se környezetszennyezés, se utcai ordibálás, se többnejűség, se tanulatlanság, mert akkor belátnánk egy csomó mindent, amit ma nem látunk be, és egyre kevésbé látszik, miért kezdenénk valaha belátni. Reálisan elég annyit felismerni, hogy az ember önérdekű, ebből kell a legjobbat kihozni.
Tanulság: Molnoár is gazdagodjon, vállalja fel a vagyonszerző késztetéseit. A mai világ szerencsére arról szól, hogy aki tanul, dolgozik, vállalkozik, az megy előre, és ez így helyes, így igazságos. Valami erősen elvont nézőpontból nem tökéletes? Lehet, de már mindenféle más variációt kipróbáltunk, és mind katasztrofálisnak bizonyult.

2023. december 13., szerda

Elvtelen választási rend jövőre?

Karácsony Gergely szerint a Fidesz úgy változtatgatja érdekei szerint a választási szabályokat, ahogy más váltogatja a gatyáját.
Egy tegnap elfogadott törvény szerint kb. visszatér a 2014-ig érvényben volt listás önkormányzati választási rend.
Ha ez gatyaváltás, akkor inkább a múlt havi gatya visszahúzása mosás után.
Egyrészt, a Fidesz nyilvánvalóan önérdekű módon alakít egy csomó szabályt (ahogy a világ legtöbb kormánya, szóval, ebben nincs nagy újdonság). Másrészt, az ellenzék még mindig nem tanult meg kommunikálni: ha 2014-ben ellenezte az akkori változtatást, most meg ugyanolyan vehemesen ellenzi a változtatás visszacsinálását, akkor... végül ki marad gatyátlanul a színpadon?
Fogja már fülön egy pedellus az ellenzéki nebulókat, és magyarázza el nekik, hogy: 1. a svájci sapkás módszer a mesebeli farkasnak se jött be*, azaz nem lehet egy dolgot és annak ellenkezőjét is egyszerre kifogásolni; 2. elemi logika, my dear Watson, hogy ha 2014-ben jó volt, és most visszaállítják, az JÓÓÓÓ; 3. az ilyesmit lehet ép eszűen kommunikálni, pl. „a kormány 10 év alatt belátta végre, hogy az ellenzéknek volt igaza az önkormányzati választás szabályaival kapcsolatban, gratulálunk, jó reggelt”.
Efféle kommunikáció növelné az IQ-kihívásokkal küzdő ellenzéki véleményvezérek népszerűségét.
*Bár a mesebeli farkas megette a bárányt, az érvelése nem jött be, olyan értelemben, hogy a mese közönsége nem neki ad igazat. A mai politika azon dől el, hogy kiről mit gondol a közönség. Nota bene: KG ettől még simán nyerhet jövőre, ha ő a legnépszerűbb. Eddig sem feltétlenül az eszéért kedvelték.

2023. december 6., szerda

A „populizmusok" kora 1. rész

Populizmus: népszerű, de szakemberi szempontból célszerűtlen politizálás. Ilyen értelemben ami Trump idején volt Amerikában, és ami nálunk van lassan 14 éve, az sosem volt populizmus.
Legfeljebb annyiban nevezhető "populizmusnak", hogy a démosz szimpátiáját igyekszik megszerezni és megőrizni, szemben az elitista politizálással. A démosz megnyerése pedig a demokrácia lényege – ugyebár.
Elitista politizálásra két okból lehet szükség: 1. veszélyes nemzetközi helyzetben; 2. amikor nincs esély elmagyarázni a népnek, merre van előre. Ma egyik feltétel sem áll fenn.
1. Ugyan a bal-liberális elit nem tudja a népnek elmagyarázni, merre van előre... jó eséllyel ezért, mert nem is arra van. Még jó, hogy van a népnek magához való esze.
2. A nemzetközi helyzet meg csak annyira veszélyes, amennyire a bal-liberális elit azzá tette... ezen rövid úton lehet segíteni.
A 20. század tanulsága, hogy a néppel semmilyen társadalmi kísérletet nem lehet elfogadtatni, az definíció szerint elitista projekt marad. A mai jó értelemben vett populizmus (értsd: a néppel a népért) a társadalmi kísérletezés ellenpólusa és a jólétteremtés motorja.
A nyugateurópai országokban ezzel szemben bal-liberális elitista társadalmi kísérletek folynak: hogyan haladjuk meg a nemzetet, a vallást, a középosztályt, a jólétet, a családot, a biológiát, a józan észt. Ezt a nép, ha rá bíznák a döntést, elutasítaná. Óriási összehangolt nyomásgyakorlásra van ahhoz szükség, hogy ne merje elutasítani – és a mégoly nagy nyomás is csak addig hat, amíg nincs érdemi alternatíva.
A polgári erők visszatértével megjelent az érdemi alternatíva, az elitista projekteknek befellegzett. Beköszöntött a jó értelemben vett populizmusok kora.
A következő részben a populizmus érdemeit és lehetséges veszélyeit vizsgáljuk meg.

2023. november 29., szerda

Melyik a propagandasajtó?

(Értelmiségi) közvélekedés szerint a kormányoldali sajtó "propagandasajtó".
Ha visszapörgetjük a közelmúlt történetét, kiderül, hogy a jobboldali sajtó összes trükkje és kifogásolható praktikája nem több és nem más, mint a baloldali sajtó összes trükkjének és stiklijének szimmetrikus visszatükrözése.
Nem tetszik, amit a tükörben látsz? Ne a tükörre haragudj, tarts önvizsgálatot.
Mint az előző posztban láttuk, az ellenzéki sajtó össze-vissza füllentget, hogy diplomatikusan fogalmazzunk, és kicsit sem érzi a valóság által gátoltnak magát.
Egy mai 24.hu cikk szerint a benzin ára "változik". Ez nem nyílt hazugság, hanem mentalista manipuláció: ugyanis éppen CSÖKKEN.
Miért nem ezt írják? Azért, mert ha emelkedéskor "EMELKEDIK", csökkenéskor meg "VÁLTOZIK", akkor az együgyűbb olvasó összbenyomása az lesz, hogy mindig csak emelkedik. Az ellenzéki sajtó ilyen benyomást szeretne kialakítani, propagandacélból. Nota bene: a kevésbé együgyű olvasó sem biztos, hogy ki tudja magát vonni a mentalista befolyás alól...
Szóval, melyik a propagandasajtó? Mindegyik, csak némelyik nem átallja közben függetlennek hazudni magát.
A 24.hu pl. ezt állítja magáról: "Küldetésünk a független, tényeken alapuló tájékoztatás és a minőségi szórakoztatás." A benzinhír ezek szerint a "szórakoztatás" kategóriába tartozik - csak annak nem minőségi.

2023. november 21., kedd

Tényleg antiszemiták a muszlim bevándorlók?

A 444 tegnapi írása szerint dehogy...
Csak ezt nem beszélték meg a kórusból kiéneklő Gábor Györggyel.
Ha a muszlim bevándorlók nem alapból antiszemiták, akkor miért ugrott meg az antiszemita incidensek száma éppen azután, hogy Izrael bevonult Gázába?
Hagyján, hogy az ellenzéki sajtó nem egyezteti belül az álláspontokat. Annak akár még örülni is lehet. De hogy a valósággal sem konzultál... az már valódi probléma. És nem újkeletű.

2023. november 18., szombat

Jelentés a „Viktatúra" n. évéből

Megint sikerült neki. Újraválasztották. Persze nem is volt másik jelölt - gúnyolódik az ellenzéki sajtó.
Ha az előző posztban túltolt bicikli szerepelt, akkor ez a galaxis túlsó végébe tolt bicikli esete. S mivel a túltolt bicikliből a másik oldal profitálhat, az orbitálisan túltoltból most hiperextraprofitálhat a kormányoldal.
Orbán Viktor vezető szerepe a Fideszben annyira kérdéses, mint Muhammad Alié anno a boxban, Mick Jaggeré a Rolling Stones-ban, vagy Baché az egyházi orgonaművészetben. Az ellenzéknek meg annyira van igaza a gúnyolódásban, mint az intrikus Salierinek Mozarttal kapcsolatban.
A "diktatúráról" szőtt ellenzéki "igazságnarratíva" eddigi eredménye: nos, hányadik négyharmad? Kézujjaink után lassan a lábunkon kell számolni.
Gúnyolódás helyett mi lenne a feladat? Találni legalább 1 (azaz egy) darab 51%-os választási eredménnyel kecsegtető jelöltet, akiről elhihető, hogy nem hadovál, nem delirál, nem rizsál, hanem dolgozik, építkezik és nyer...
Apropó, építkezik: mikor épített bármit is a jelenlegi ellenzék?

2023. november 10., péntek

Kirúgás a hámból - az L. Simon-ügy margójára

A tények: az illetékes miniszter váratlanul kirúgta L. Simon László múzeumigazgatót, mert nem volt hajlandó ellenőrizni a sajtófotó kiállításra látogatók életkorát. (Vagy tulajdonképpen hajlandó volt, csak közben csipkelődve visszaszólt a miniszternek.) Az életkort pedig azért kellett ellenőrizni, mert LMBTQ tartalmú képeket is kiállítottak - és erre egy ellenzéki képviselő hívta fel a figyelmet.
Helyes volt-e az intézkedés? Először azt kellene megállapítani, hogy az LMBTQ tartalmú képek valóban korhatárosak voltak-e: a nagy anyagba becsúsztatott néhány hangulatkép indokolja-e, hogy a kiállítást kizárólag 18 éven felüliek látogassák? Ha igen, mi következik ebből?
1. Az ifjúságvédelmi törvény nem sajtófotó kiállítás ellen védi a fiatalokat, hanem a melegség aktív propagálása ellen, ami adott esetben sajtófotókkal is megvalósítható lenne... Ám a szóban forgó felvételek nem tartalmaznak explicit szexjeleneteket, sem felvilágosító motívumokat, így közelebbről megvizsgálva leginkább a melegség sajtóművészi ábrázolásainak tekinthetők. Ez vajon a jogszabály hatálya alá esik?
Lássuk be, hogy szürke zónában vagyunk: aligha cél, hogy a törvény végrehajtói nevetségessé váljanak, márpedig egy sajtófotó kiállítás látogatóinak korhatár-ellenőrzése közröhej. Ahogy anno a kommunista popcenzúra is nevetség tárgyává vált (Bródy János a hosszú hajjal kapcsolatban "merevség"-et említ egy interjúban, erre betiltják az Illés együttest. Sírva röhög az egész ország.) Na, ezt a fokozatot kell elkerülni.
Határesetekre nem rontunk rá a törvény szigorával, legfeljebb utólagos értekezleten vitatjuk meg a jövőre vonatkozó tanulságokat.
2. A fenti gondolatmenetet elfogadva, L. Simon kirúgása elhamarkodott, nevetségesen merev intézkedés volt, hosszú távon valószínűleg többet árt a miniszternek, mint a kirúgottnak.
Tanulság: a túltolt bicikli mindig az ellentábort segíti, érdemes lesz megfigyelni, profitál-e belőle az ellenzék.

2023. november 5., vasárnap

Mi a nő?

Lehet-e pénisze? Világlátástól függően izgalmas/hülye kérdés.
Brit politikusok ügyesen válaszolnak rá: miközben egyértelmű számukra, hogy valójában az a nő, aki biológiailag nő, elismerik egyes férfiak jogát, hogy nőként határozzák meg magukat.
Így már világos, hogy miért sötét a helyzet: a nyugati politikus, legyen bár papíron konzervatív, politikailag korrekt igyekszik lenni, azaz bal-liberális lózungokat akar szajkózni... és nem hagyja, hogy holmi logikai keresztkérdésekkel megzavarják.
A polgári decensségként indult politikai korrektség mára bal-lib szellemi furkósbottá vált. (Ne merd kimondani, hogy a magát nőnek tartó biológiai férfi nem valódi nő.) Aki nem bal-libül közbeszél, azt kirekesztik, "eltörlik". Így aztán a megszűnéstől rettegő nem bal-libek hebegnek-habognak, ügyeskednek kerek válasz helyett.
Eredetileg a balszél sem számított polkorrektnek, ám mára azzá vált, így veszélybe került az implicit polkorrektségi szerződés (miszerint decens polgárként fogalmazunk). Ha felmondják, a balszéllel szemben a jobbszél képez majd ellensúlyt.
Nővé válik-e a magát nőként meghatározó biológiai férfi? Pillanatok alatt eldönti a Napoléon-teszt. Miszerint szabadon állíthatom, hogy Napoléon vagyok - lehet ez a véleményem. Ám nem vonhatom irányításom alá a közönséget, melynek tagjai szabadon dönthetik el, hogy szerintük Napoléon vagyok-e, vagy elmeorvosi eset.
Nem teljesíthető pl. az az igényem, hogy a Napoléon-komplexus törlendő a vonatkozó szakirodalomból, vagy hogy büntessék meg azt, aki szerint nem vagyok azonos a néhai hadvezérrel. Világos, hogy a határvonal az egyéni véleménynyilvánításnál húzódik, azon nem terjeszkedhetek túl. Nem kényszeríthetek másokat a véleményemmel való egyetértésre.
A nemi önmeghatározás joga tehát megilleti az egyént, de másokat nem kötelez, nekik is joguk van a saját véleményükhöz.
A "mi a nő?" kezdeményezés erre hívja fel a figyelmet.

2023. október 29., vasárnap

Quo vadis, Izrael? Montanába?

Izrael nehéz helyzetben volt, van és lesz: már a cionista mozgalom fénykorában is úgy látták a kritikus zsidók, hogy a nyugati ellenérzések/üldöztetések elleni védelemként keleti hazát honfoglalni romantikus illúzió, csöbörből vödör lesz belőle. (Lásd pl. Jónás György: Beethoven maszkja, a 25. oldal táján.)
A palesztinok finoman szólva nem örültek Izrael létrejöttének, azóta is igyekeznek megsemmisíteni. E törekvés n. fejezete a jelen gázai konfliktus, ami már alapkérdéseket vet fel.
Az alapkérdésekre azonban jó válaszok nem léteznek, csak rossz vagy kevésbé rossz válaszok vannak: célszerű tudomásul venni, hogy Izrael mindenkor valamilyen szintű erővel tartható fenn, hiszen alapértelmezetten, a dolgok rendes menetében nem létezne. Ezért amikor a nyugati diaszpórában élő zsidó értelmiségiek a palesztinok mellé állnak, tulajdonképpen a dolgok rendes menete mellett foglalnak állást, vagyis hogy Izrael ne legyen. A logikájuk következménye, hogy Izrael megszűnik létezni.
Mivel az Izraelben élők döntő többsége ezt nem szeretné, mindig is alapvető nézeteltérésben lesznek a diaszpórában élő zsidókkal. Egyben az ortodox telepesekkel is, akik egy ószövetségi, mintegy tízszeres méretű Izraelt szeretnének. Ami kicsiben alig-alig életképes, nagyban majd az lesz? Egyáltalán, létszám híján kik fogják lakni? Ezekre a kérdésekre sincs válasz.
A palesztinok várható helyzetét egyszer már megvitatta a cionizmust alapító Herzl Tivadar Jónás György családtagjaival: Herzl szerint örülni fognak, hogy oázis lesz a sivatagból, jobban élnek majd, elfogadják az együttélést. A kritikus vélemény szerint pedig sosem fogadják el a helyzetet, és ugyanúgy, vagy még jobban, el akarják majd pusztítani a zsidókat, mint nyugaton. (Figyelemre méltó, hogy ez a beszélgetés 1930 táján zajlott, sok évvel a Holokauszt, és Izrael megalapítása előtt. Herzlt nem sikerült lebeszélni.)
A patthelyzetben alternatívát jelenthetne egy amerikai Izrael létrehozása pl. Montana állam területén vagy annak egy részén: viszonylag ritkán lakott, ám jó adottságú terület, így meglenne a diaszpórában üldözöttek mellett kiálló anyaország, mégpedig a jelenleg ott élők különösebb érdeksérelme nélkül. A montanai lakosság aligha indítana rendszeres rakétatámadásokat, hogy "felszabadítsa" magát a békés jólétben élés alól. Jegyezzük meg ugyanis, hogy a palesztinok nem fátumként, hanem a jólét elleni sorozatos lázadásaik és az engesztelhetetlen gyűlöletük eredményeként kerültek szegény, elnyomott helyzetbe. Az arab világon belül Izrael minizsebkendőnyi oázis, észszerű gondolkodással el is lehetne fogadni a létét... De hát, Herzlnek már anno előrejelezték, hogy az ott élők nem feltétlenül gondolkodnak - nyugati szempontból - észszerűen; ez mára adottsággá vált.
Vajon elfogadnák-e a telepesek Montanát új őshazának? Biztosan nem (a Sztálin által létrehozott autonóm területet sem vették át anno), de a telepesek a mai Izrael létét sem fogadják el, így ebben nem lenne különbség. Meg lehetne-e védeni Montana telepeseit a rakétáktól, terrortámadásoktól, vérengzésektől? Nem lenne rá szükség, Montana hűvös, békés terület. Ráadásul, az ószövetségi felfogás szerint a valódi Izrael nem világi mozgalom eredménye, hanem a zsidók által ma is várt Messiás állítja majd helyre. Azt meg Montanában is ki lehet várni békében, jólétben, biztonságban, nem?
Világos, hogy egy Szentföldön kívüli alternatív zsidó anyaország létrehozása nem a tökéletes megoldás. Ám az is világos, hogy a Szentföldön erővel fenntartott félkatonai állam sem az, mert egyre több, és nem egyre kevesebb, szenvedést okoz mindkét oldalon.
Irány Montana? Szóljon, akinek jobb ötlete van!

2023. október 27., péntek

Requiem Svédországért

Svédország kiutasítja azt az iraki menekültet, aki a Korán-égetések mögött áll. Mert "kiderült", hogy valótlan adatokat adott meg a menedékkérelmében... amit aligha vizsgáltak volna, ha nem éget Koránt. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket lásd lentebb.
A svéd hatóságok így de facto behódoltak az európaiatlan, nyugatiatlan kulturális nyomásnak, más szóval, iszlamizálódtak. Sorok között elismerték, hogy a szólásszabadság határa a muszlim szelektív hiperérzékenység. Általában szólásszabadság van. Kivéve, ha muszlim érzékenység merül fel, mert akkor már nincs. Miért szelektív az érzékenység? És miért hiper-?
Képzeljük el, hogy holnap a fővárosi Blaha Lujza téren Újszövetséget égetnek. Na, az ellen nem lesz muszlim tiltakozás, mivel az érzékenység szelektív. Nem általában a szentnek tartott könyvek égetésével van gondjuk, csak egy ilyenével. Keresztény tiltakozás meg várható, de békés módon. Világos, hogy egy Újszövetség-égetés nem helyes, nem is kulturált. Ám garantáltan nem kerülnek elő kalasnyikovok, kézigránátok, molotovkoktélok, böllérkések. Nem lesnek terroristák az égetők "fajtájára" pl. a horvát tengerparton, hogy elégtételt vegyenek. Nem ordítják támadás közben, hogy "Jézusu akbár"...
Ebből ki is derül, mi az a nyugati civilizációs többletérték, ami a muszlimok miatt veszélybe került Európában, és amit a svédek de facto feladni látszanak. Sőt amit, ha belegondolunk, a dánok már évekkel ezelőtt feladtak: kétszer-háromszor újraközölték a Mohamed-karikatúrákat, aztán - tekintettel a terrorveszélyre - csendben lapítani kezdtek. Becsicskultak. Szóljon a requiem értük is.
Mondjunk nemet az iszlamofóbiára? Ne sértsünk meg más kultúrákat? Pontosan: Korán-égetés esetén világos, hogy azt is helytelenítjük, és nagyon helyes, ha békésen tiltakoznak/tiltakozunk ellene. Békésen... ez a nyugati civilizáció egyik kulcsfogalma. Nem gondoltuk volna pár évtizede, hogy magyarázni kell, de ma szükségesnek látszik.
Az égető irakira visszatérve: rejtély, mi mozgatja. Ám ha egyáltalán sikerül kiutasítani (épp halasztják), akkor hová? Belgiumba, mint pár hónapja a brüsszeli merénylőt?
A svéd és a dán requiem után jön a belga, francia, német? Aztán a Requiem Európáért?

2023. október 23., hétfő

Az aranyos fasisztasimogató bal-liberálisokról

A darázsfészek témának kétféle irányból nekifutva is ugyanaz jön ki.
1. Jó bal-lib ötletnek tűnhetett Ukrajnát uniós és Nato-tagsággal hitegetni. A valóságban meg az lett belőle, hogy Oroszország két lépésben (2014, 2022) megcsonkította és romhalmazzá tette az eleve alkalmatlan állapotú országot, így az ígérgetett tagságok aligha valósulnak meg mostanában. Ebben a helyzetben továbbra is jó bal-lib ötletnek tűnhetett a medve térdre kényszerítéséről álmodozni. A valóságban az lett belőle, hogy Oroszország Iránnal karöltve kicselezte az izraeli hírszerzést, és a mongol időkre emlékeztető iszlamista terrorhullámot váltott ki, hogy elvonja Amerika figyelmét... A következő lépésben Kína lenyúlhatja Tajvant, de ennél rövidebb távon is kimondható, hogy az iszlamista terror a bal-lib idealizmustól kapott és kap hátszelet meg pénzt.
2. Amikor bal-lib értelmiségék úgy nyilatkoznak, hogy lényegében Izrael (jobboldali kormánya) tehet a palesztinok barbár indulatairól, nem tudják, mit beszélnek: vajon mit csinálhatna másként az izraeli kormány annak érdekében, hogy a palesztinok ne akarják az országot úgy, ahogy van, elsöpörni, a polgárait felkoncolni? A valóságban Izrael az összes létező kombinációt (puha kéz, kemény kéz, megbékítés, fejlesztés, autonómia, stb.) kipróbálta már, ám egyik sem változtatott a palesztinok hozzáállásán. Aki ezek után nem képes összerakni az egyszeregyet, az közéleti szempontból idealista idióta, hiába van sok végzettsége, hiába nagyon okos számos elméleti területen. A bal-lib palesztin párti nyilatkozatok nem megbékéléshez, hanem még nagyobb támadó kedvhez, újabb terrorhullámokhoz és még több áldozathoz vezetnek.
A bal-libek közveszélyes illúziója, hogy az "elnyomás" megszüntetése és a szabadság megadása majd észszerűséghez vezet. Mi máshoz vezetne, ugye. Meg hogy vallás és nemzeti érzelem meg van haladva. Ám ezt nem beszélték meg az érdekeltekkel: a palesztinok döntő többsége szerint ugyanis az az "észszerű", hogy Izrael semmilyen formában ne létezzen a valamikori hazájuk területén, és ennek érdekében a Koránból levezetett Dzsingisz káni módszertan számukra nem tűnik aránytalannak. Furcsa: amíg az embernek maximum egy diplomája van, nem akarja a kanárit és a macskát egy kalitkában összebékíteni; ám ha kettő vagy három lesz neki...
Az aranyos fasisztasimogató bal-liberális értelmiségieket szellemi, erkölcsi, politikai, és minden egyéb típusú felelősség terheli sok-sok ártatlan ember haláláért és szenvedéséért szerte a világon. Sürgősen be kellene iratkozniuk egy önismereti kurzusra, hogy szembenézzenek szép szándékaik csúnya eredményeivel.
Addig is, itt egy tanulságos olvasmány a naiv dédelgetés veszélyeiről.

2023. október 22., vasárnap

Valódi életismeretet az oktatásba. Most!

Miközben dúl a sok-kevés a tananyag/tanár vita, az oktatásból végzetes mértékben kicsúszottak is dúlnak. Tragikus következményekkel.
Sokan sok különböző irányba érzékenyítenék a gyerekeket immár óvodától egyetemig, de arra nem, hogy felnőve mit kezdjenek egy síró gyerekkel azon kívül, hogy földhöz vágják? Nem gondolják (gondoljuk?), hogy ezzel foglalkozni kellene. Pedig a jelek szerint ami ezer emberből 999-nek alapismeret, arra is ki kell térni. Fel kell karolni az oktatásból, a társadalomból és az emberségből szinte észrevétlenül kicsúszókat.
Ne csak a részecskegyorsítás, a hányneműlegyenabudy kérdés, meg a Kárpátok hajszálgyökeres történelme legyen fontos, hanem az is, hogy az általános iskolát ne lehessen emberi létre alkalmas ismeretek nélkül elhagyni.

2023. október 17., kedd

A hervadó kanadai fű tanulságai

Válságban a Kanadában pár éve legalizált szabadidős cannabis-ipar - tudósít a BBC.
Az okok: 1. szabályozott és ellenőrzött anyagról van szó, zárjegyes csomagolásban. 2. Nincs világméretű exportpiac. 3. Nem lehet úgy reklámozni, mint egy átlagos kereskedelmi terméket. 4. A helyi túltermelésre nincs elég kereslet. 5. Az illegális változat olcsóbb, gyakran erősebb is. 6. A cannabis-forgalom harmada továbbra is illegális, miközben az állam kényes egyensúlyra törekszik a "már legális" és a "vonzó a tömegeknek" végpontok között.
Tanulság: a cannabis legalizálása nem oldja meg a kiinduló problémát, ellenben új problémákat hoz elő. A hatóságok sem gondolják, hogy a fűfogyasztás jó, csak nem akarják szigorúan büntetni. Az egyharmadnyi illegális forgalom ellen mégis kénytelenek valahogyan fellépni.
Úgy tűnik, Kanada adott a palacsintának egy jó nagy pofont.
Megoldást hozhat a háromosztatú gondolkodás, miszerint a tilos és a szabad kategória között van egy "sem ez, sem az" középső terület, ami elvben büntetett, a gyakorlatban meg nem elrettentő erővel az.
Amennyire jó a dichotóm (ellentétpárokban folytatott) nyugati gondolkodás a technika területén, annyira nem alkalmas a kényes kérdések szabályozására. A dichotómiából ugyanis az következne, hogy a cannabis vagy legyen tiltott és szankcionált, vagy legyen szabaddá téve.
Kanada példája arra int, hogy ebben a kettősségben a probléma nem kezelhető jobbban, mint ha csupán elmarad az elrettentő fellépés.

Baloldali lejtmenet

Új-Zélandon állítólag a romló gazdasági helyzet miatt kapott ki a baloldal.
Szlovákiában az ukránok elvtelen támogatása és a politikai-gazdasági összevisszaság miatt.
Lengyelországban meg azért, mert az emberek továbbra sem akarnak baloldali politikát...
Mégis azt fognak kapni, legalábbis egy darabig, mert hiába szerezte a kormányoldal a legtöbb szavazatot, csak az ellenzéki koalíció képes kormányt alakítani. Ilyen is van: a választók nem látták át a helyzetet, nem annak tudatában ikszeltek, hogy mi mihez vezet. Az angolok is ilyenformán szavazták ki magukat az EU-ból.
A blog olvasóit nem lepi meg, hogy a jólét erősen befolyásolja a politikai irányultságot: bővelkedő populáció osztogatásra (baloldal) szavaz, az egzisztenciálisan megbillent lakosság pedig stabilitásra (jobboldal).
Ez a szabály a jövő évi európai választásra is hatással lesz.

2023. október 13., péntek

Tiszta erkölcsi álláspontok

Vélhetnénk, hogy a mai zűrzavaros és kinek-kinek a maga igazságát tiszteletben tartó világunkban megszűnt a tiszta erkölcsi álláspontok felvételének lehetősége. Tévednénk, mint az alábbiakban kiderül.
1. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, Magyarországot kivéve a Nyugat egésze egyoldalúan Ukrajna mellett állt ki, ideértve az Oroszország elleni szankciókat és az Ukrajnának pénz-paripa-fegyver szállítását is. Az elhúzódó háború és a világ párhuzamos konfliktusai nyomán ez átgondolandóvá vált, ha másért nem, akkor az eszközök végessége miatt.
(Ha így mennek tovább a dolgok, Ukrajna teljesen lepusztul, Európa elszegényedik, még Amerika gazdasági sikereit is ellensúlyozza a megerősödő Kína és India, miközben Oroszország relatíve gazdagabb és sikeresebb lesz, a végtelenül tűrőképes népe és végtelen nyersanyagkészletei miatt. Vagyis, a nyugati álláspont Ukrajnán nem segít, Oroszországnak meg egyenesen használ.)
A magyar álláspont kezdettől eltér a fősodortól, az elnyomott kárpátaljai kisebbségünk miatt. Ukrajna támogatása a jelen konfliktusban azt jelentené, hogy támogatjuk az ottani magyarok további elnyomását, az anyanyelvhasználat korlátozását, a magyar iskolák leépítését és megszüntetését. Ezzel a lengyel útra lépnénk: a lengyelek cserben hagyták Ukrajna területén élő nemzettársaikat, amikor egyoldalúan az oroszok ellen foglaltak állást. Csak ők tudják, milyen érzés reggelente tükörbe nézni.
Az ukrajnai konfliktus elhúzódásával egyre világosabbá válik, hogy a magyar pozíció nem egyszerűen a kárpátaljai magyarokra tekintettel kialakított modus operandi, hanem egyúttal az egyetlen tisztán erkölcsös álláspont is. Miért?
Ukrajnából úgy lesz Svájc, hogy elkezdi tiszteletben tartani a kisebbségei jogait. Ezzel ugyanis kifogja a szelet az oroszok vitorlájából, nehezen tudnák indokolni, mit akarnak egy náluk jogállamibb államban "különleges művelettel" elérni. Paradox módon, Ukrajna Svájccá válásának fő akadálya éppen Ukrajna a maga korrigálhatatlan rövidlátásával: egy négyzetmillimétert sem enged a területéből, egyetlen kisebbségit sem hagy elnyomatlanul...
Egyedül a magyar álláspont mutatja világosan Ukrajna számára, merre van előre, melyik út vezet Svájc felé. Ekként a magyar álláspont az egyetlen erkölcsileg tisztességes, és nem mellesleg az egyetlen békés jóléti koncepció; minden más út az öldöklés és a pusztítás/pusztulás felé vezet.
2. Most, hogy a palesztinok egy része megtámadta Izraelt, újra Magyarország mutat erkölcsi példát a morális gondolkodás terén - mondjuk így - ellustult Nyugatnak. A nyugati véleményformálók jelentős része a palesztinok "jogsérelmeit" és a konzervatív izraeli kormány "hibáit" hangsúlyozza, kisebb részben idealizmusból, nagyobb részben a muszlim szavazatok praktikus megtartásáért. Csakhogy mi a palesztinok jogsérelme? Alapjognak tartják Izrael megszüntetését, e téren érzik sértve a jogaikat. Sőt alapjognak tartják a zsidók világméretű terrorizálását is, meg vannak bántva, ha ebben akadályozzák őket...
Amikor Magyarország a zsidó állam mellett áll ki, annak létezésre való jogát támogatja, miközben semmi jogosat nem tagad meg a palesztinoktól. Ezt megkönnyíti, hogy nem kell elvtelenül vadásznia a muszlim szavazatokra, mint megannyi nyugati pártnak. Nálunk nincs meghatározó méretű muszlim kisebbség, köszönhetően az elvben sokat vitatott, a gyakorlatban meg egyre inkább leutánzott magyar bevándorlásügyi álláspontnak.
Összegezve: a tömeges bevándorlást elutasító magyar álláspont megteremtette annak lehetőségét, hogy az izraeli-palesztin konfliktusban erkölcsileg helyes pozíciót vegyünk fel, míg a többi nyugati ország megfosztotta magát ettől, muszlimok milliói szorítják sarokba.

2023. október 11., szerda

Iványi és a leszámolás

Iványi Gábor kálváriája számos éve tart. De kálvária-e?
Úgy tűnik, Iványi szabálysértőből mártírrá akar válni, amikor tudatosan nem fizeti be a törvény szerint befizetendőket. Vannak támogatói, főleg a vallást egyébként helytelenítők között, akik aztán tényleg illetékesek.
A kormány úgy döntött, hogy leszámol az őt bíráló lelkésszel. A lelkész pedig úgy döntött, hogy inkább ő számol le az őt adóztatni merészelő kormánnyal.
Donáth Anna harciasan Nav-elvonásról beszél. Ezt közönségesen az adók és járulékok befizetésének hívjuk.
Ki veszíthet többet a keménykedéssel: Iványi vagy a kormány?
Eddigi tapasztalatok szerint Iványi. Ne feledjük ugyanis, kikből áll a kormány. Egytől egyig jogászokból.
Mármost, ha egy bölcsész és egy jogász jogvitába keveredik, kinek szokott igaza lenni?
Milyen konfliktusokba áll bele a kormány? Amilyenekből szinte biztosan népszerűbben jön ki.
Külön pikantériája az ügynek: mi a jogpozitivista liberális alapelv? Hogy a jogszabályt, amivel nem értesz egyet, betartod, és közben mindent megteszel a módosításáért. Ez pedig az adók és járulékok befizetését követelné azzal párhuzamosan, hogy Iványi fiatal egyházát igyekeznek "történelmi"-ként elismertetni.
Összegezve: egy bal-liberális politikus a liberális elveket megszegve lobbizik egy kisegyház nagykénti elismeréséért, miközben egyébként minden egyházat kiszorítana a közéletből. Nem tűnik átgondolt projektnek.

Az értelmiségi párbeszéd szükségességéről

E blog régi mottója, hogy az észszerűség jóléthez vezet. Az észszerűség szeretete pedig értelmiségi párbeszédet teremt(hetne).
Képzeljük el, milyen jó lett volna, ha az ukrán és az orosz értelmiség meg tudta volna beszélni, mi a megoldás ahelyett, hogy háború indul. Milyen jó lenne, ha az izraeli és a palesztin értelmiség meg tudná beszélni, mi lenne a békés jóléti rendezés. Mennyivel olcsóbb és emberkímélőbb is lenne!
Ehhez képest sokkal könnyebb elképzelni egy magyar-magyar értelmiségi párbeszédet... ami mégsem akar elindulni. Vegyük át újra, mik az előfeltételek.
1. Legyen nemzeti minimum. Európa minden országában van ilyen, csak nálunk nincs. 2. Legyen liberális minimum. Európa minden országában van ilyen, csak nálunk nincs?
Az a helyzet, hogy a liberális minimum előfeltétele éppen a nemzeti minimum. Bizonyítás: ha a liberálisok mindent megkapnak, amit szeretnének, akkor támogatnák a nemzeti minimumot? Fenét. Örülnének, hogy igazuk lett, és kuss a nemzetieknek. Ha viszont a nemzetiek megkapnának mindent, amit szeretnének, támogatnák a liberális minimumot? Persze, hogy: ki ne szeretné a szabadságot, ha rendben érzi az egzisztenciáját?
A magyar-magyar konfliktus lényege nem a szabadsághoz, hanem a nemzethez való viszony. A nemzetiek szeretnének sok-sok szabad embert, aki szabadon (is) szereti a nemzetét. A liberálisok viszont csak a nemzet utálatára követelnek szabadságot, számukra elfogadhatatlan, hogy egy szabad ember egyben nemzetszerető legyen. Ugyanez nem (vagy legalábbis kevésbé) elfogadhatatlan egy francia, angol vagy olasz liberális számára.
E paradox helyzet vezet a mai idők meghatározó paradoxonához: a Fidesz-szavazók emberarcúbb kormányt érdemelnének; a Fideszt gyűlölők viszont pont ilyet, vagy még ilyenebbet. Azaz, lényegében a Fidesz-gyűlölők kultúraváltásán múlik, hogy emberarcúbb lesz-e a kormány.
Ami újabb érv az érdemi értelmiségi párbeszéd megkezdéséhez.
Mire várunk még?

2023. október 8., vasárnap

Palesztinkérdés, újra

Az Izrael elleni támadáshullám újra felszínre hozta az évtizedes alaptémát: kié az a terület? Hogyan tudnának egymás mellett élni békében és jólétben? Valamint a praktikus problémákat: az izraeli hírszerzést ezúttal teljesen kicselezték; és ha visszavágnak, hogyan, milyen következményekkel? Továbbá az alapvető ellentmondásokat: a palesztinok antiszemita tüntetéseket tartanak; és az európai baloldal ezt tűri vagy egyenesen támogatja.
Azt, hogy a Biblia szerint 'erec Jiszráél' (Izrael földje) a zsidóké (a mainál úgy tízszer nagyobb méretben) nehéz lenne vitatni, csakhogy mai gyakorlat szerint egy területet meg kell tölteni létszámmal, meg kell védeni, és nemzetközi mércével elfogadhatóan biztosítani kell az ott élő kisebbségek jogait. Ebből egyedül a középső követelmény teljesül, következésképp Izrael helyzete minimum billeg. Katonai eszközökkel megtartani pedig - történelmi tapasztalatok szerint - nem a tartós siker receptje.
A palesztinokkal békés jólétben együttélni viszont a jelek szerint lehetetlen, amíg minden mosoly mögött a megsemmisítés hátsó szándéka bújkál, amíg minden átmeneti béke csak felkészülés az újabb, a végső, a mindent elsöprő nagy támadásra. Már elég régóta ez a séma, lassan el lehet fogadni, hogy ami engesztelhetetlen, pusztító gyűlöletnek látszik, az bizony az, és nem a gyenge áldozat jámbor békepárti bégetése. A báránybőrből rendre előkerülnek a rakéták.
A baloldal még nem látja, mekkora csapdába került a palesztinok melletti egyoldalú kiállással: hagyományosan a gyengébb felet és a nemzetköziséget igyekszik támogatni, ám ebben a konfliktusban a nemzetközibb fél nem feltétlenül a gyengébb, sőt. Ezt világossá teszik a palesztin tüntetések.
A baloldal palesztin pártisága önmegsemmisítő identitászavarhoz vezethet. Mi lenne a megoldás? Határozott fenntarthatósági kiállás: egyik félnek sincs maradéktalanul igaza, mindkettőnek engednie kell az együttélés érdekében, egyik sem fenyegetheti a másik nemzeti létét, de az alapvető egyéni jogait sem! Erre kell baloldali gombot varrni.

2023. október 7., szombat

Állam és egyház szétválasztása?

Bevett "haladó" mantra, hogy az állam és az egyház szét van választva, illetve szét kell választani. Mit jelent pontosan a szétválasztás? Kell-e, milyen mértékben, hogyan?
A felvilágosodáskoriak (Voltaire, Diderot) még olyan értelemben sürgették az egyház és az állam szétválasztását, hogy legyen szabad a maguk módján, egyházi kötöttségek nélkül hinniük Istenben. Ez tekinthető a szétválasztás eredeti értelmének, és ma is konstruktívnak tűnik, ám nem elég a "haladók" számára.
A marxizmus és a kommunizmus a szétválasztást már nem a hit szabadsága, hanem a hitetlenség kötelezővé tétele érdekében sürgette, sőt parancsolta, és az egyházi vagyon elvételén túl nem riadt vissza az egyházi személyek életének elvételétől sem.
A kommunizmus bukása ellenére tovább hódító kulturális marxizmus a vagyon- és nőközösséghez már nem, de a kereszténység teljes kiszorításához változatlanul ragaszkodik, ezt szeme előtt lebegtetve beszél szétválasztásról.
A konzervatív tábor közben újra felfedezi a kereszténységet mint a nyugati civilizáció alapját és habarcsát, szívesen zászlóra is tűzné, hivatalos programmá tenné. Ebből alakult ki a mai parázs vita: a kereszténység kiszoruljon, vagy a csapból folyjon? A nyugati országok helyzete változatos e tekintetben.
Emlékezetes, hogy Tony Blair Nagy-Britannia munkáspárti miniszterelnökeként még azt mondta, "we don't do God" (kb. "hivatalosan nem foglalkozunk Istennel"), majd leköszönve megalapította a Faith Foundation nevű vallásközi alapítványt, amelynek élén többször nyilatkozott személyes hitéről. Trójai faló volt a hivatali idejében? Vagy szétválasztás alatt annyit értett, hogy nem vegzálja az állampolgárokat hitének emlegetésével, "csak" keresztényi lelkiismerete szerinti döntéseket hoz? Akárhogy is, ez nem a posztkommunista országokban kialakult szétválasztás.
Franciaország helyzete sajátos annyiban, hogy az elvi szekularitást (bármi is az) a muszlimokra nem tudják rákényszeríteni, ők egy párhuzamos, erősen vallásos (iszlámhitű) társadalomban élnek, fütyülnek a világi francia hatóságokra. Északra haladva hasonló a helyzet, ezért van, hogy a karácsonyfát és a keresztet toleranciára hivatkozva betiltják a közéletben, ám ennek tükörképét nem tudják megvalósítani a muszlimok körében, így aszimmetrikus helyzet alakul ki a keresztények kárára.
A muszlimok teljesen másképp gondolkodnak a "világiságról". Egy hazánkban élő muszlimmal beszélgetve: azt mondja, nem vallásos. Alkoholt iszik? Naná, szereti a bort. Disznóhúst eszik? Azt már nem, csirkét, marhát fogyaszt, elég az neki. A disznóhús igazából nem is ízlik, önállóan arra jutott, hogy nem finom. Tartja a vallási ünnepeket? Hát jó, azokat megtartja. Imádkozni szokott? Nem igazán: naponta csak kétszer-háromszor, és akkor is csak néhány percet. Ebből is látszik - mondja -, mennyire nem vallásos. Ha egy keresztény állna ilyen viszonyban a vallással, vaskalaposan elkötelezettnek mondanánk. Nem csoda, ha a kétféle értékrend között nem tud kialakulni érdemi párbeszéd. Már az alapfogalmak alatt is mást értenek.
A muszlim csoportok - nyugati nézőpontból - bigottul vallásosak, miközben magukat többnyire nem tartják annak. Így semmiféle hatóság vagy egyéb tekintély nem tudja elmagyarázni nekik, hogyan kellene beilleszkedniük a nyugati "világiságba", hiszen ők 1. Allah fennhatósága alatt állnak; 2. eleve nem különösebben vallásosak, nincs miről beszélni...
A nőjogi mozgalom is csak keresztény vagy posztkeresztény körökben tud eredményeket felmutatni, a muszlim nők (miközben hivatalosan pl. feleannyit örökölnek, mint egy férfi, és tizedannyit sem mutathatnak meg a bájaikból, mint egy nyugati nő) nem érzik elnyomva magukat, szerintük ez így teljesen rendben van, sőt jobb helyzetben vannak a nyugati nőknél. Ezen a területen is reménytelenül elakadt a párbeszéd.
Ha igaz lenne, hogy a nyugati közélet meghatározó választóvonala a keresztény hit <-> világiság, akkor az lenne a kérdés, hogy szent-e a vasárnap, vagy egyetlen nap sem szent. Ám egyre világosabb, hogy a kérdés: hosszú távon a vasárnap vagy a péntek lesz-e a szent nap? A vasárnap szentségének háttérbe szorítása így nem valamiféle rózsaszín, idilli világisághoz vezet, hanem a péntek szentségét és a pénteket megszentelőket tolja előtérbe.
Az előbbi gondolatmenetet a "haladók" persze vehemensen vitatják, a konzervatívok meg egyre érvényesebbnek látják, ezért igyekeznek a civilizációnk alapjaként újra felfedezett kereszténységet rendszerszinten visszahozni. Csakhogy ez sokakban visszatetszést kelt, és nem csupán mert nincsenek hozzászokva.
A nehézség gyakorlati: ami a csapból folyik, azt reflexből elutasítja a lakosság, noha finomabb, árnyaltabb formában akár igényt is tartana rá. Az államapparátus nem csak nálunk, hanem világszerte tobzódik a formában, és alulteljesít tartalomban. Mintha Chopin gyönyörű keringőit kultúránk fősodrába emelve állami rezesbandára bíznánk, hogy harsogja 0-24-ben. Belátható, mennyire nem használna ez Chopin megítélésének és népszerűségének. Zseniálisan kifinomult zenét kifinomultan kellene megszólaltatni, miközben az államapparátus erre alkalmatlan. Ám ha ezt belátva lemondunk Chopinről, és kitaláljuk, hogy jobb híján ki-ki zongorázza otthon... hát, abból sem lesz semmi jó.
Talán átérzi már az olvasó a dilemma lényegét: a kereszténység kifinomult tartalmát úgy szeretnénk fősodorban tartani, hogy ne állami rezesbanda fújja, de ne is az egyén találja ki otthon a maga értelmezését. Az állam és egyház szétválasztása ebben az értelmezésben: a keresztény közéleti tartalom fősodorban tartása a harsogó forma nélkül. Érzékeny egyensúlyozást igénylő feladat, a nyugati konzervatívok most dolgozzák ki a módszertanát. A nem konzervatívok pedig hevesen vitatják majd minden egyes elemét. A következő években, évtizedekben ennek leszünk tanúi.

2023. október 5., csütörtök

Új világrend alakul?

Lesz Great Reset (Nagy Újraindítás)? Ha igen, mit hoz és miért?
Érdemes erről meghallgatni többek között ezt az összeállítást. Már csak azért, hogy vitába szálljunk néhány alapkoncepciójával. Tömören: azért akar új világrendet bevezetni a globális gazdasági elit, hogy a világ elszegényedő embereinek lázadását megelőzze, és irányíthatóvá tegye, rabszolgasorba süllyessze a tömegeket. Ennek eszköze a nemzetállamok eltörlése, a kevert társadalmakat létrehozó gerjesztett bevándorlás, valamint a digitális pénz is.
Vegyük sorra: 1. a világ gazdasági elitje nem stabil, mint egykor az arisztokrácia, hanem üzleti intelligencia alapján változó összetételű; nincs összehangolt véleménye, akarata, törekvése. Lehetnek részleges összehangolt cselekmények, de átfogó összeesküvésről vagy hadjáratról beszélni minimum túlzás. Száz éve senki nem mondhatta, hogy belőle bizony gróf lesz, ha nagy lesz. Ma bárki mondhatja, hogy belőle bizony nagyvállalkozó lesz - és kellő igyekezettel komoly esélye is van rá. A mai társadalom olyan nyitott az egyéni érdemekre és teljesítményre, hogy nem keverhető össze az évszázadokkal ezelőtti rendi társadalmakkal.
2. A világ elszegényedő emberei... nincsenek. Mindenki gazdagodik. Ha néha előfordul is kisebb jövedelmi visszaesés, az csakis átmeneti, és akkor is inkább stagnálás az újabb növekedési ciklus előtt, illetve a műszaki fejlődésnek köszönhetően még csak nem is valódi stagnálás. Mondjuk, válságban átmenetileg csökkennek a bérek. Ám a csökkent bérért is több kényelmi berendezést lehet venni... Ha régen lehetett volna így "elszegényedni", mindenki ezt akarta volna. Nem igaz tehát, vagyis nagyon pontatlan, hogy miközben a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek. Mindenki gazdagodik, csak a kiemelkedően tehetségesek sokkal gyorsabban, mint az átlagos képességűek-szorgalmúak. Lássuk be persze, hogy lélektani jelenségszinten ez is bosszantó az átlagosak számára. Az átlagember jogot formál magának mások vagyonára olyan alapon, hogy "hát az közös, nem?" Nos, nem annyira közös, mint amennyire az átlagember irigy. Mivel azonban átlagemberből sok van, és a szavazatán keresztül komoly erőt képvisel, valamiféle egyensúlyi állapot fog kialakulni tehetség és szorgalmatlanság között, amelyben a tehetség nem megy máshová, és a szorgalmatlanság sem lesz olyan fájdalmas, mint alapértelmezetten lehetne.
3. A bevándorlás valóban gerjesztett, de rövidebb távú megfontolásból: a baloldal új tömegbázist keres a megszűnt munkásosztály helyett, erre szemelte ki a bevándorlókat. Afféle "én elvtelenül támogatom a bejutásodat, cserébe te stabilan rám szavazol" modus operandi alakult ki. A bevándorlók egyelőre valóban stabilan a baloldalra szavaznak, holott az értékrendjükben nincs semmi közös, mert azt szeretnék, hogy a baloldal továbbra is elvtelenül támogassa a bejutásukat. És eközben valóban fellazulnak a nemzetállamok, ami régi vágya a kulturális marxistáknak (kulturális marxizmus: régi marxista érzelmek és attitűdök a formális ideológia nélkül; vesszenek királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák, és nemzetközivé lesz holnapra a világ, ám már nem emlékszünk, hogy miért is, sem arra, hogy utána mi lesz...) Tehát zajlik egy Great Reset-hez némileg hasonlító folyamat, csak spontán rövid távú érdekek mentén, és nem annyira a gazdasági elit, mint a kulturális marxisták működtetik. Akik, ugye, a hidegháborús vereségből már tudhatnák, hogy ez a projekt végleg bedőlt.
A fentebb linkelt beszélgetésgyűjtemény ezt a spontán rövid távú érdekek generálta folyamatot próbálja egységes koncepcióként újrakeretezni, és ha sikerrel teszi, akkor ennek oka nem a tényszerűség lesz, hanem a tömegek kontrollfóbiája. (Kontrollfóbia: eltúlzott rettegés attól, hogy irányíthatnak, hogy tudják, én vagyok én, ott vagyok, ahol vagyok, és azt csinálom, amit... Hány litert tankoltam és hány zsemlét vettem és hol. Plusz amit önként tettem fel ilyen-olyan közösségi hálókra. Hú, de rettenetes!) A kontrollfóbiás irracionálisan nyitott az összeesküvéselméletekre, mert ösztöne szerint a világ lényege, hogy "mindenki egy ellen", őellene dolgozik, és ennek "leleplezése" tölti ki a szabad idejét... amelyben iparkodhatna inkább a jólétéért. Mint pl. az elmélet linkelt terjesztője, aki Nagy-Britanniában élve és boldogulva véli magát hajszálgyökeres magyarnak, noha munkaidőben nemzetközi befektetők hitelkérelmeit értékeli, minősíti. Ami rendben is van, törekszik és boldogul, az elmélete helyett a gyakorlatát célszerű követni... akár itthon! Az összeesküvés-elméletekre fordított időnkben keressünk inkább pénzt.

2023. október 4., szerda

Toxikus körkép

Magyarországról "menekülők" nyilatkoznak a hazai toxikus viszonyokról, ennek nyomán érdemes átgondolni, pontosan mi toxikus idehaza, a világban és a fejekben.
Úgy kezdődött, hogy Gy.F. "nyilvánosan elmondott igazságbeszéde" után toxikusan szétveregették a konzervatív tüntetéseket, a nemzetközi "közvélemény" toxikus hallgatása mellett. Négy évvel később az ellenzék átvette a kormányzást, és hamarosan toxikus új alkotmányt írt, amelybe toxikusan Isten és férfi-nő házassága került, meg toxikus hazaszeretet. E toxinok azóta is mérgezik hazánk svéd állapotok felé "haladó" értelmiségének lelkét.
Jövőre választás lesz, kampánytémaként újra előkerült a "toxikus" Magyarország és az "el kell innen menni, akár Észak-Koreába" panel. Vagy, mondjuk, át lehet települni egy svéd (olasz, spanyol, belga, francia, német, egyre hosszabb a sor) no-go zónába, és - a bandaháborúk szüneteiben - onnan posztolgatni a hiszékeny hazai közönségnek, hogy minden szipi-szuper.
Mi a tényleg bosszantó Magyarországon? Az, hogy a vonat felhőtlen időben sem pontos, nem szólva a felhősről. Hogy az osztrák GDP még mindig magasabb. Hogy a kormány hétről hétre újabb "hülyeségeket" talál ki, amik a forrongó nemzetközi helyzetben okosságnak bizonyulnak. Hogy a lakosságot vakmerőnek látszó húzásokkal fárasztja, amelyekről rendre kiderül, hogy egyszerűen csak bátor és célszerű húzások. Boldog nyugalmi helyzetben a miniszterelnök talán feladatot kereső Napoléonnak tűnne - ám ilyen helyzet a 2008-as hitelválság óta nincs, és nem is várható. Na, ez az igazán bosszantó: hogy a dicső elfoglaltságot kereső ember elé futószalagon érkeznek a testhez álló kihívások, melyeket brilliánsan kezel. Talán szólni kéne, regényt írni, színdarabot rendezni, kortárs tánccal jelezni az Életnek (Amerikának, Afrikának), hogy legyen már egy kis nyugi.
Milyen következménye várható a toxikusozásnak? 1. Visszarúg, mint túltolt biciklin a kontra. Nem lehet egyszerre menekülni és itthon aktivistáskodni úgy, hogy az hitelesnek tűnjön. 2. Aki tényleg elmegy, az értelemszerűen nem szól bele a hazai döntésekbe, ugye? Ha cél, hogy minél többen akarjunk "progressziót" a svéd állapotok felé, "menekülés" helyett érvelni kellene, hogy pontosan mi a jó a svéd állapotokban.
A kommunikációs stratégia, miszerint aki nem kér önként svéd helyzetet, az toxikus és (poszt)fasiszta irgumburgum-förmedvény, láthatóan döglött ló, nem kéne már sarkantyúzni... amennyiben számít a jó választási szereplés.

2023. október 3., kedd

Pénzt az EU-konform, szoft diktatúrától?

Ilyennek nevezte Parti Nagy Lajos hazánkat. Felvetődnek logikai kérdések: ami EU-konform, az szoft lehet, de diktatúra semmiképp. Minden esetre, egy progresszív értelmiségitől "haladás", hogy pár év alatt Észak-Korea és társai felől eljutott Európáig az összehasonlításban.
Komolyra fordítva a szót: mi fájhat egy bal-libnek a mai Magyarországon? Alapvetően az, hogy a nemzet károsságáról és alávalóságáról alkotni nem lehet a nemzet által finanszírozva. Ez egyébként logikus, a graffitis sem állami festékkel fújja össze a középületek falát. A kulturális kormányzat viszonylag toleránsan pénzel vele szemben többé-kevésbé kritikus művészetet, ám a vele nyíltan és engesztelhetetlenül ellenségeset nem. Tényleg, miért tenné?
Parti Nagy szavai immár azt a belátást sejtetik, hogy a brüsszeli "Nagy Testvér" nem segít megdönteni a kormányt, a "sallerbe és kokiba" vetett remények alaptalannak bizonyultak, hiába könyörögtek ezekért a magyar bal-libek. Akit a régi idők iránt nosztalgiázva Nagy Testvérnek hittek, az a szabad világban inkább Oz, a nagy varázsló.
Hány év kell még, mire rájönnek, hogy szabadon alkotni mindenkor lehet - a saját pénzükből? A jó művészet lényegéhez tartozik, hogy 1. piacképes; 2. amennyiben nem, azt a piacképes részből keresztfinanszírozza a művész. Az állam pedig a szerinte kiemelten hasznos művekre adhat némi támogatást, ha épp jut.

2023. október 2., hétfő

Az állam jó biztosító?

Klasszikusan nem jó tulajdonos, hiszen az üzleti helyett sok egyéb szempont mozgatja (pl. minisztériumoknak vagy politikai céloknak való megfelelés). Tapasztalat szerint az állami létben hamar hátrébb szorulnak azok az ügyfelek is, akikre hivatkozva az állam egyáltalán jelen van egyes gazdasági tevékenységekben.
Az utóbbi idők szép (pontosabban csúnya) példái állami bénázásra: 1. az MVM csoport magába olvasztotta a víz-, gáz- és áramszolgáltatókat, hogy azután össze-vissza számlázzon, a reklamációkkal meg ne tudjon mit kezdeni, és jobb híján körbemutogasson a csoporton belül, miszerint mindig valaki más a hibás azért, hogy központilag egyszerű ügyeket sem tudnak rendbe tenni; 2. az MBH bankcsoport begyűjtött pár tucat kisebb takarékpénztárt, a lusta-lassú de nagy MKB-t, valamint a GM által birtokolt első osztályú Budapest Bankot is, melynek során az addig szuper BB lecsúszott a többiek által megtestesített mocsárba, és az ATM-eknél még mindig az ügyfélnek kellene tudnia, melyik kihez tartozott, mert attól függően működik így vagy úgy; családunkban volt MKB-s ügyfél, tudtuk, hogy lassú és kelletlen az ügyintézés; volt BB-s ügyfél is, tudtuk, hogy ott gyors és udvarias; költői kérdés: összeolvadás után vajon melyikhez igazodtak? 3. amikor az állam megvásárolta a Digi kábeltévé és internetszolgáltatót, az innovatív, gyors és hatékony volt, majd röviddel ezután üzemszünetek, kábelszakadások kezdték jellemezni, amelyek azóta napi jelenséggé váltak...
Nagy biztonsággal kijelenthető tehát, hogy az állam alapvetően nem jó gazda, sőt hogy bosszantóan, kerülendően rossz. Mégis elképzelhetők olyan helyzetek, amelyekben ez még mindig a kisebbik probléma. Ilyen a szuverenitáshiány - amikor külföldi politikai célokat a gazdaságon keresztül kényszerítenének ránk. Amikor a nálunk jelen lévő - elvben tisztán kereskedelmi - vállalatok a kormányaik meghosszabbított karjaként viselkednek, aktívan a nemzeti érdekeink ellen dolgozva azzal a "filozófiával", hogy mindegy, mit akar a magyar kormány/közvélemény, nincs más választása, a külföldi tőke diktál. Na, ilyenkor nyelhető le, fintorogva, az állami tulajdon keserű pirulája.
Most, hogy a fent említett területek után az állam a biztosítási piacra is szemet vetett, nagy tétet tehetünk rá, hogy 1. ez nem vicc, hanem sajnos vészjóslóan komoly; 2. finoman szólva nem fog használni a szolgáltatás színvonalának; 3. komoly szuverenitásprobléma indokolja, különben nem lenne szabad.
Tény, hogy vannak csakis állami tulajdonszerzéssel kezelhető helyzetek. Az államapparátus azonban minden reggel tartson lelkiismeret-vizsgálatot, verje a mellét "rossz gazda vagyok, nagyon rossz gazda vagyok, bűnrossz gazda vagyok" felkiáltással, igyekezzen bűneit jóvátenni, majd kétszeres, háromszoros, négyszeres elégtételt adni az állampolgároknak.

2023. szeptember 30., szombat

A svéd csavar

Gulyás Márton ugyan az előző posztban írt szereplésével hiteltelenítette magát és táborát a svédekkel együtt, a svédeknek, úgy tűnik, nem volt erre szükségük. Önerőből is hiteltelenné tudtak válni, és milyen példás gyorsasággal!
A svéd miniszterelnök saját szavaival: "Idáig vezetett minket a politikai naivitás és a tanácstalanság. Idáig vezetett minket a felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integrációs erőfeszítések. A kirekesztés és a párhuzamos társadalmak létrejötte táplálja ezeket a bűnbandákat: könyörtelenül tudnak így toborozni gyerekeket, hogy kiképezzék őket a jövő gyilkosaivá. (…) Le kell vadásznunk ezeket a bandákat, és győznünk kell a bandák felett (…) Minden szükséges lépést megteszünk ahhoz, hogy helyreállítsuk a rendet Svédországban."
Emlékeztetőül: a magyar pártpolitika lényege, hogy politikai léted addig tart, amíg önellentmondásba nem keveredsz. Onnantól teherré, biodíszletté válsz; mindegy, mit szövegelsz. A nemzetközi pártpolitika nem ennyire egyszerű, ám egy bukópályára állt kormány szava ott sem számít.
Nos, a svédek úgy bírálták a magyar demokráciát, hogy a sajátjukkal nem tudnak mit kezdeni. A hadsereget vetik be az immár bevallottan felelőtlen bevándorláspolitika által kiváltott bűnözéshullám csillapítására. A hadsereg eddig a Fülöp-szigetek, Brazília, Mexikó, Kolumbia és hasonló országok végső eszköze volt a bűnözői kartellek ellen, ráadásul igen kétes eredménnyel.
Tapasztalatok szerint csak a túlkapások, visszaélések és jogsértések garantáltak, a siker már korántsem. Olyan ország okoskodna jogállamisági témában, amely épp kilépett a jogszerű eljárások medréből?
Svédország mint demokráciaügyi megmondó ezennel leírta magát.

2023. szeptember 29., péntek

Gulyáságyúval - lábon

Gulyás Márton svéd oktatófilmbeli szereplése némi vitát váltott ki itthon. Érdemes megnézni a Gulyáságyú csatornán. Összegezve: akkor bizonyára jó ötletnek tűnt... mert nem gondolt bele a lehetséges utóhatásokba.
Egyetlen európai országban sem szokás külföldre vinni a belső vitákat. Sőt, a világ egyetlen országában sem szokás, mert mindenhol megvan az úgynevezett "nemzeti minimum". Itthon parázs nézeteltéréseink lehetnek, de azok soha, soha de soha nem terjeszthetők egy másik ország potenciális beavatkozói elé. Gulyás öntudatlanul lépte át a végzetes vörös vonalat. Ha pl. francia lenne, már páriaként kezelnék otthon, szalonképtelennek számítana. Ha angol, német, olasz, spanyol, stb. ... akkor is.
Egy erre szakosodott médiastruktúra évekig, évtizedekig ütheti ezzel az oktatófilmmel nem csak őt, hanem az egész ellenzéket. Gulyás tehát a "Gulyáságyúval" jól lábon lőtte magát, a vele rokonszenvezőket - és még a svédeket is, akik a következő évszázadban aligha bírálhatnak bennünket hitelesen.
Sajnáljuk ezért? Köszönjük meg neki? Ez már oldalfüggő.

2023. szeptember 26., kedd

Tényleg nagy a baj

Ha azt hittük, hogy - röviddel a covid után, a szomszédban dúló háború mellett, szankciók, infláció, kormányzati sikernyomulás és ellenzéki kudarcbénázás közepette - problémáink aligha súlyosbodhatnak, tévedtünk.
Mai hír szerint már a szexmunkások is külföldre mennek inkább boldogulni. Mélyen vagyunk a pácban.
Képzeljük csak el az elvonási tünetektől szenvedő szexügyfelek transzparenseit egy közeljövőbeni tüntetésen. "Szekszet a bótba!" "Nincs szex, nincs jövő" "Szexmunkás, gyere haza!" És így tovább.
Miben látja az érdekvédelmi szakember az okokat? 1. Nem kap pénzt, ő személyesen, a téma kutatására. 2. A szexmunkások ellen néha eljárás indul. Ebből mindjárt ki is derül, mekkora szakértője lehet a területnek.
Megemlíthetünk még egy harmadik okot: a randiappok és morális "könnyítések" világában a piacot elárasztja a kötetlen ingyenszex. Ki fizet érte, ha ingyen osztják?
Nem annyira az a meglepő, hogy innen elmennek a szexmunkások - hanem hogy maradt még ország a fejlett világban (ha maradt), ahová (úgy hiszik, hogy) van értelme menniük.
Talán szexdömping elleni jogszabályra lenne szükség? Korlátozni kellene a randiappokat? Hogy hazahozzuk a szexmunkásokat?
Fontolja meg az olvasó.

2023. szeptember 24., vasárnap

Élet a logikán túl?

Kényelmetlen gondolatmenetek gyakori ellenérve, hogy "nem minden a logika". Vagyis, hiába logikus, nem fogom átrendezni az érzelmi meggyőződéseimet, nem kötelező belátnom. És tényleg nem kötelező...
Ráadásul, ez logikus formában is kimondatott, emígyen: "Minden filozófiához tartozik egy ugyanolyan érvényű ellenfilozófia." Tényleg tartozik, tényleg ugyanolyan érvényű - csak általában ellenkező premisszák illetve preferenciák szerepelnek benne.
A "nem minden a logika" végpontú beszélgetésekben az érzelmek győznek. Ha úgy tetszik, a logika elszáll, az érzelmi meggyőződés marad.
Néha azonban a logika győzi le az érzelmeket, és ebből egész mozgalom bontakozik ki: például zsidó emberek jönnek rá egymás után, hogy az úgynevezett "Jézus" nem egy pogány istenség, nem egy idegen könyv főszereplője, hanem egy általuk közelről ismert könyv különböző helyein is megtalálható.
És a logikájuk átrendezi az érzelmeiket.
Tanulság: a logikán túli valóságról is lehet, sőt hasznosnak tűnik logikusan gondolkodni.

2023. szeptember 20., szerda

Két farok ára

A kétfarkúak lebuktattak egy aljas demokráciaromboló kísérletet, miszerint Budapest XVIII. kerületében a nagyobbik kormánypárt képviselője 5 millió forintot kínált a helyi kétfarkú képviselőnek, ha indul a jövő évi választáson. Az érintettnek erre semmi hajlandósága nem volt, csak - úgymond - azért ment el az erről szóló személyes találkozóra, hogy felvételt készítsen, illetve megtudja, "mennyi egy képviselő ára".
Háttér: a legutóbbi választáson minimális többséggel nyert az MSzP, így feltehető, hogy ha jövőre egy kétfarkú induló elvesz tőle néhány szavazatot, a Fidesz kerülhet többségbe. A kétfarkú pártnak tehát nem szabad önállóan indulnia, össze kell fognia az ellenzékkel. Legalábbis az ellenzék által idáig követett, és összességében meglehetősen sikertelen módszertan szerint... Ezt az összefogást próbálhatta nehezíteni a rekordidő alatt mindenről lemondott és mindenből kilépett kormányoldali ember.
Eddig tart a hír komolynak tűnő része. Gondoljunk bele: azért fizetnének egy párt képviselőjének, hogy induljon már a választáson... Alapértelmezett feladata, hogy a választók érdekében ingyen, pontosabban az államtól kapott pártpénzével gazdálkodva induljon azon a választáson, és igyekezzen nyerni. Ő meg büszke rá, hogy esze ágában sem volt. Korrupció lenne rávenni, hogy tegye a dolgát?
Mintha Muhammad Alit anno megvesztegették volna, hogy nyerje már meg a következő meccsét, légyszilégyszilégyszi, neki meg semmi kedve nem volt, csak azért mutatta magát hajlandónak, hogy megtudja, "mennyi a boksz ára".
Mi lesz a következő lépés ebben a példátlan és kontraintuitív korrupciósorozatban? A díler lefizeti a rendőrt, hogy kapja már el? (Esze ágában sem volt, csak azért ment el... stb.) Ha így alakul, jól fogunk szórakozni. A végén még előfordulhat, hogy egy politikus, némi kedvfokozó juttatásért pl. ... politizál?
Félre a viccel: az ellenzék jobban tenné, ha többséggel kecsegtető közös programot próbálna alkotni ahelyett, hogy ennek hiányát papíregységgel fedi el. Elvben talán jól mutat, ha a szavazócédulán a kormányoldallal szemben egyetlen jelölt áll. A gyakorlatban viszont a legtöbb választóban felmerül a kérdés, mire lesz jó, ha arra az egyre szavaz. Közös program híján erre nem lesz válasz - amit a protestszavazók nem bánnak, ám ők sosem voltak, várhatóan jövőre sem lesznek, többségben.
A fentieket átgondolva, egy ellenzéki érzelmű választónak azon lenne célszerű háborognia, hogy az ellenzék miért nem győzelemre alkalmas lelki-szellemi állapotban készül a jövő évi választásra. Miért nem készít olyan tervet, amelyről legalább a saját magszavazói elhiszik, hogy nyerni (értsd: 50,1%-ot szerezni) lehet vele?

2023. szeptember 17., vasárnap

Két narratíván áll a demokrácia

A hevesen folyó vita eldöntésében, miszerint hol van demokráciának álcázott diktatúra (nálunk, vagy nyugaton, vagy másutt), segít egy alapvető módszertani kérdés: hol nincs érdemi választási lehetőség?
Előzetes megfontolás: nyilván nem demokráciának álcázott diktatúra az, ahol egy vezető nyíltan diktál. Álcázott csak az a demokrácia lehet, amely látszólag rendben működik, a választásokat megtartják, vesztik-nyerik, és a győztes kerül hivatalba - ám valami mégis akadályozza az érdemi alternatívák kibontakozását. Kádár alatt, a puhuló diktatúrában világos volt a felállás: a hivatalos jelölt fog nyerni, többnyire nem is indult ellene senki, egyedül szerepelt a szavazólapon. De mi a helyzet ma, amikor számtalan jelölt indulhat és nyerhet? A fenti értelemben demokráciának álcázott diktatúra-e Magyarország?
Aki gondolkodás nélkül rávágja, hogy perszehogy, jobban teszi, ha megfontolja, pontosan mi akadályozza nálunk az érdemi alternatíva kibontakozását. Nincs esély előadni? Van. Nem jut el a választókhoz az üzenet? Bizony eljut. Meghatja a választók többségét? Nem. Ez azonban tényleg a demokrácia működési hiányosságára utal? Inkább az alternatíva megfogalmazóinak működési hiányosságára. Olyan megmosolyogtató, a hitelességet aligha növelő logikai gereblyékről nem is szólva, amikor egy ellenzéki hatalmas nyilvánosság előtt ordítja, hogy nem jut nyilvánossághoz, és nincs szava.
A demokrácia azt követeli meg, hogy legalább két érdemi alternatíva eljusson a választókhoz, de azt nem követeli meg, hogy a választók pl. felváltva hol az egyiket, hol a másikat szeressék... A demokratikus döntési mechanizmus nem garantál ilyen vagy olyan eredményt. Ha az egyik alternatíva megfogalmazói akár évtizedeken át, nullaközeli sikerrel tépik a szájukat, az nem a demokráciára vet rossz fényt.
Mi a két alapvető alternatíva? 1. a világ lényege az egyén szabadságának és jólétének folyamatos bővülése, fokozódó szociális egyenlőség mellett (jelszavakban: légy szabad, nagyobb egyenlőséget, fizessenek a gazdagok); 2. a lényeg a választói közösség érdekeinek érvényesülése, fokozódó jólét mellett (jelszavak szintjén: hazánk, nemzetünk az első, legyünk sikeresek). A két nagy narratívának számos variációja van forgalomban, valószínűleg minden olvasó többé-kevésbé, sőt gyakorta vehemensen azonosul az egyikkel vagy a másikkal. Magyarországon mindkét narratíva eljut minden választóhoz? Egyértelműen igen.
Mi a helyzet nyugaton? Az 1. alternatíva folyamatosan tarol, a 2. pedig szellemi-jogi karanténba került, gyakorlatilag föld alá szorult. Választások előtt a bal-liberális média mondja meg, kinek "kell" nyernie, és csodák csodája, általában az is nyer. Ha néha nem, rászabadul az összmédiapokol, és hamarosan újra az 1. alternatíva kerül helyzetbe. A bal-lib hegemóniát trükkös érvekkel tartják fenn: az érdemi alternatíva pl. "gyűlöletbeszéd", "toxikus", büntetendő. A látszólagos előny, legalábbis a bal-lib elit számára, hogy a 2. alternatíva teljességgel, tartósan kiszorult a fősodorból, szalonképtelenné vált. A hátrány, hogy a néha növekvő elégedetlenség így nem tud fősodorbeli módon kifejeződni, és pl. Trump lesz belőle. A démosz jobban járna, ha mindkét alternatíva fősodorban maradhatna... de hát kit érdekel egy nyugati demokráciában épp a démosz?
A magyar ellenzék diktatúrázását, miközben alaptalannak tekinthető, némileg érthetővé teszi a megrökönyödés, hogy "ha nyugaton a mi programunkkal folyton tarolnak, akkor mi miért zakózunk?!" Mo. folyamatos nemzetközi bírálatát nem teszi jogossá, csak némileg értelmezhetővé, hogy a nyugati elit nagyon nem szeretne otthon valódi kétnarratívás demokráciát, mert akkor a démosz még fogja magát, és úgy választ, ahogy a bal-lib elit szerint nem helyes, nem szabad.
Ezen a ponton érdemes felidézni, mit mondott a témában Bibó István: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a másként gondolkodástól, a más véleményűektől. Nyugaton nyilván nem olvassák Bibót, mert a közélet minden szintjén - óvodától egyetemig - félnek a másként gondolkodástól, igyekeznek köztörvényes bűncselekménnyé, elmeorvosi esetté nyilvánítani a nem bal-lib véleményt.
A fentiekből következően, a hazai és nemzetközi diktatúrázás mindaddig folytatódik, amíg a 2. alternatíva nem tér nyugaton is vissza a fősodorba, míg meg nem szokják a nyugatiak a valódi sokszínűséget, meg nem acélozzák lelküket a démosz döntéseinek elviseléséhez. Addig hosszú és szikrázóan indulatos évek várhatók, ám az első perctől világos, hogy a demokráciából hosszú távon semmilyen trükkel nem lehet kigolyózni a démoszt.