2015. március 31., kedd

Quo vadis, kereszténység?

Húsvét közeledtével azon gondolkodom, hogyan lett Jézus, a judaista Messiás követéséből mára egyfajta lelki jojó. Ebben a formában különösebb haszna nincs, de elvan vele az ember, amíg játszik. Nem így kezdődött, és szerintem nem is így kellene folytatódnia.

Úgy kezdődött, hogy a judaisták őrizték az egész emberiség boldogságához szükséges Törvényt (a Tórát). Várták a Messiást, aki majd az egész világ számára irányadóvá teszi a boldog földi és örök életre vezető egyetlen tanítást. 2000 éve megérkezett a Messiás, és judaista tanítványai segítségével terjeszteni kezdte a Tórát. Az emberiség egyre nagyobb része egyre boldogabban élt, egyre nagyobb jólétben, egyre fejlettebb körülmények között. Majd lassan beletunyult a jólétbe, fokozatosan elfelejtette, hogy mindezt a judaista Messiásnak köszönheti, és végül elkezdett hátat fordítani a tanításnak.

Itt tartunk most, 2000 évvel később. Keleten ölik a keresztényeket, és nyugaton egyesek nem átallanak ennek örülni, valamiféle lelki értéket látva a felesleges, megelőzhető halálukban. Remélem, a szenvedés ideológusai ugyanolyan megítélés alá esnek majd, mint Auschwitz kárörvendői (bármi lesz is e megítélés). A keresztények többsége elvesztette a normális emberek fejében meglévő tájékozódási pontokat, és próbálja magyarázni a magyarázhatatlant, indokolni az indokolhatatlant, elfogadni az elfogadhatatlant. Az érvelések körbe-körbe pörögnek. Ezt nevezem lelki jojónak. A lelkiség indoka, hogy még több lelkiséghez vezet, és hogy máshoz nem, az a lelkiségen kívül eső probléma, amelyet megold, ha visszamenekülünk a lelkiségbe, amelynek indoka a még több lelkiség, stb., stb.

Jézus nem azért jött a világba, hogy lelki jojó tárgyává silányuljon, és a restség, a tunyaság indokaként hivatkozzanak a kereszthalálára. 2000 éve óriási fordulatot hozott. A judaizmust (mai szemmel) rasszista apartheid törzsi bezárkózásból világjobbító demokrata mozgalommá változtatta, követői által többek között emancipálta a nőket és megszüntette a rabszolgaságot, hogy minden ember testvérként, jólétben, szabadságban éljen. Ha restségből hátat fordítunk ennek a világjobbító küldetésnek, akkor lemondunk a keresztény civilizáció vívmányairól, és az emberiség visszalép az időben.

Mi indokolja, hogy írástudatlan, civilizálatlan emberek (civilizált tudósok által fejlesztett) rakétákkal lőjék szét egymás házait a sivatag határán ahelyett, hogy Jézus tanítása szerint békében, jólétben, igazságosságban élnének? Mi indokolja, hogy félreértelmezett udvariasságból ne mondjuk ezt el nekik? Hazudjuk tovább, hogy nincs is kockafejük? Ne is hozzuk szóba, hogy meg kellene tanulni olvasni, meg kellene ismerni azt a messiási tanítást (a személyközi szabályokat, a konstruktív kölcsönösséget, az egységes mércét), amelynek a jólétünket köszönhetjük? Erre semmi ép eszű indokunk nincs, legfeljebb a tunyaság, és hogy szeretünk lelki jojózni, visszaélni az adottságainkkal.

Az üzenet, amely boldoggá teszi az emberiséget, meglepően egyszerű: Jézus, a judaista Messiás tanítása az egyetlen Út, a keresztény civilizáció elképesztő sikere, fejlettsége és jóléte mutatja, hová vezet. Nincs más út, amely egyszerre ígér földi és örök boldogságot. Aki jólétet, demokráciát, jogállamot, igazságosságot, esélyegyenlőséget, szólás- és sajtószabadságot, szekularizmust(!), toleranciát szeretne, ismerje meg és kövesse Jézust, a judaista Messiást. A kereszthalálát és feltámadását ünneplő Húsvét a legjobb alkalom, hogy letegyük a lelki jojót, komolyan vegyük a Jézustól kapott küldetést, és a tanítványává tegyünk minden népet, az egész emberiséget.

2015. március 27., péntek

Jobb világot, jobb kereszténységet?

A kereszténység tartalmi lényege a világ jobbá tétele, ennek formai eszköze az együttérzésen alapuló adakozás és jótékonysági munka. Jézus óta a világ valóban jobbá is vált a keresztényeknek köszönhetően, de mindannyiunk számára világos, hogy bőven maradt még feladat. Abban, hogy a világ valóban az elérhető legjobb állapotba kerüljön, segíthet néhány strukturális és elméleti megfontolás.

Pirézek egy jobb világért
A kihívás talán jobban megérthető a következő példán. A pirézek közössége két célt tűzött maga elé: 1. jobbá tenni a világot; 2. segíteni az elromlott autók körül. A pirézek világában sok az elromlott autó. Rengeteget dolgoznak önként, a szabad idejükben, ám az elromlott autók száma nem csökken. Köszönetet ugyan nem várnak a munkájukért, de azt mégis túlzásnak találják, hogy a közvélemény szerint amíg csak egy elromlott autó akad, a pirézeknek sokkal többet kellene segíteniük, és mivel néha fáradtak, morognak, tulajdonképp nem is igazi pirézek, hanem álszent képmutatók.

Ebben a helyzetben vajon hogyan érhetik el a pirézek a céljaikat úgy, hogy ha köszönetet nem is, legalább szitkot ne kapjanak a munkájukért cserébe? Ötletbörzét rendeznek, ahol az alábbi elképzelések merülnek fel.
1. ötlet: többet dolgozni - egy piréz nem lehet fáradt, nem moroghat soha, különben nem igazi piréz. Vagyis meg kell felelni a közvélemény elvárásának, és amíg egy elromlott autó van a világban, a pirézek kötelesek éjjel-nappal sürgölődni körülötte, zokszó nélkül.
2. ötlet: jobb autókat gyártatni - mivel a fő cél nem az autók körüli segédkezés, hanem egy jobb világ, ennek jegyében egyszerűen jobb autókat kell gyártani, hogy ne romoljanak el. Ha néha mégis elromlanak, a pirézek természetesen segítenek, ám elvárják, hogy a minőség javulásával egyre kevesebb dolguk legyen. Az ötlettel kapcsolatos fő aggály, hogy mit szól majd a közvélemény. A nem pirézek megszokták, hogy a pirézek engedelmesek, nem támasztanak igényeket, a minőségi autógyártás pedig egy határozott igény, sőt követelés. Mégis, kinek képzelik magukat a pirézek, hogy így (kemény szívűen, pirézietlenül) viselkednek? - mondhatják sokan.
3. ötlet: jobban kommunikálni - az eddigi munkáért nem kaptak elismerést a pirézek, csak bírálatot és szitkokat. Erkölcsi meggyőződésből dolgoznak, nem jutalomért, de büntetést sem szeretnének cserébe kapni. Hogy néz az ki, ha az ember jelentkezik önkéntes munkára, és utána büntetésből leemelnek egy jelentős összeget a bankszámlájáról? Meg kellene értetni a közvéleménnyel, hogy a világ a pirézek miatt van ilyen jó állapotban, a pirézek nélkül sokkal rosszabb helyzetben lenne. Tele lenne elromlott autókkal. Mi lenne, ha egységes mércével mérnénk, és a nem pirézektől is ugyanazt várnánk el, mint a pirézektől? A fő probléma ezzel kapcsolatban, hogy aki nem piréz, az nem vallja magáénak a piréz célokat, tehát milyen alapon lehetne tőle pirézies viselkedést elvárni? Az „egységes mérce" jegyében? Lehet, hogy aki nem piréz, az az egységes mérce elvét sem vallja? Ha így van, az nehezíti a probléma megoldását.
4. ötlet: tartósan megszerelni az elromlott autókat - a pirézek munkája idáig arra irányult, hogy átmeneti segítséget nyújtsanak az elromlott autók körül, azután lesz, ami lesz. Ha másnap újra elromlik az autó, újra segíteni kell. Ha minden nap elromlik, akkor minden nap piréziesen helyt kell állni, nem vizsgálva a probléma gyökerét. Mi lenne, ha ezentúl lehetne vizsgálni a probléma gyökerét? Ha a tulajdonos nem tankolt, vagy elmulasztja karbantartani a kocsiját, a pirézek feladata ezeket pótolni, vagy elvárhatják a kellő gondosságot? Ezzel kapcsolatban a fő veszély, hogy a közvélemény megsértődik, zokon veszi az ügyeibe való durva, sértő beavatkozást. Milyen jogon szól bele egy piréz a magánügyekbe? Mindenkinek joga van akkor tankolni és szervizeltetni, amikor neki tetszik. Ha úgy látja jónak, akár soha nem tankol, kinek mi köze hozzá? A pirézek tolják csak az autókat, az a dolguk, ezt vállalták, ez a pirézség lényege - legalábbis a véleményalakítók szerint.
5. ötlet: együttműködést kialakítani a nem pirézekkel - meg kellene értetni a nem pirézekkel, hogy a közösségi lét lényege a partnerség. Az nem partnerség, amikor a társadalom egyik fele a lehető leghanyagabbul bánik az autóival, majd elvárja, hogy a társadalom másik fele segítse ki a maga okozta bajból. Ez így nem mehet tovább, közös tervet, együttműködést kell kialakítani. Az együttműködés keretében mindenkinek feladatai vannak, azokat teljesíteni kell. A nem pirézek kötelesek ugyanolyan gondosan bánni az autóikkal, mint a pirézek, csak ilyen előzmények után tarthatnak igényt segítségre. Egy piréz persze mindig segít, ha tud, de a hanyag, gondatlan autóst kioktathatja. A megoldás sértődésveszéllyel jár. Mi köze egy piréznek bármihez? Honnan veszi a bátorságot? Milyen jogon szól bele bármibe? Minden értékrend egyenlő, nem piréznek lenni épp olyan értékes, mint piréznek lenni, sőt a nem piréz pirézietlenül beleszólhat a piréz viselkedésébe, ám ez fordítva nem lehetséges. Miért? Csak. Természetes, hogy aki nem piréz, az viselkedhet pirézietlenül.
6. ötlet: átvenni az irányítást - mivel az egységes mérce a fentiek szerint nem valósítható meg, a nem pirézek nem fognak piréziesen viselkedni, a pirézek kénytelenek magukhoz ragadni a vezetést, hogy a világ ne váljon teljesen pirézietlenné. A módszer fő veszélye, hogy „pirézkurzus"-ként bírálhatják. A „pirézietlen kurzus" nem létező fogalom, és ha létezne sem lenne probléma a közvélemény szemében.
7. ötlet: belső meggyőződéses piréz többséget kell kialakítani - ha a közvélemény egy kis része folyamatosan bírálja is a pirézeket, a többség legalábbis nem ellenséges. A tökéletes kompromisszum az lenne, ha a pirézek többsége szerint már elég piréziessé és közben elég jóvá válna a világ, és a nem pirézek is hasonlóan elégedettek lennének mind a maguk, mind a világ állapotával. Egy ilyen helyzet elvben nem zárható ki, ám még senki nem talált tökéletes kompromisszumot a pirézies és a pirézietlen világállapot között. Piréz többség nélkül a felelőtlen autósok sokkal rosszabb helyzetbe kerülnének, ezért közérdek, hogy a világ inkább pirézies, mint pirézietlen legyen. A demokratikus jogaival élő csendes többség úgy viselkedik és úgy szavaz, ahogy neki tetszik. Aki meggyőződéses piréz, az piréz vezetésre szavaz. Ez a megoldás tetszés szerint bírálható, de a bírálatok egyike sem lesz jogos. Demokráciában a többség dönt, akinek ez nem tetszik, az nem demokrata, és ez már nem világnézeti vita, hanem köztörvényes jogállami probléma az illető számára.

A keresztények és a szegénység / hajléktalanság / munkanélküliség / boldogtalanság problémája
A keresztények körül sok az elromlott élet. A fenti ötletek lehetővé teszik, hogy  némi távolságtartással elgondolkodjunk az összefüggésekről. Az a keresztények feladata, hogy éjt nappallá téve enyhítsék a nem keresztények által maguknak és másoknak okozott problémákat, és ne vizsgálják a problémák okát? Vagy inkább az a feladatuk, hogy a tehetségüket kamatoztatva békés, szeretetteljes és ésszerű eszközök együttesével jobbá tegyék a világot? Ennek keretében célszerű megvizsgálni, mi az oka a világban található problémáknak, kik a problémák gazdái, és mit kellene tennünk a lényegi okok megszüntetéséhez, hogy a világ valóban a lehető legjobbá váljon általunk.

2015. március 24., kedd

Jézus világméretű meritokráciát tanított?

Röviden: igen. E merész, és sokakat talán megdöbbentő állítás természetesen részletes levezetésre támaszkodik, íme.

A judaizmus szerint a Messiás egy meritokrata földi uralkodó. Nem csak a Messiás ilyen, hanem a judaizmus összes uralkodója meritokrataként (a feladatra méltóként) kezdi, mielőtt lezüllik: bálványimádó, részrehajló, igazságtalan, stb. lesz. Isten ezért eltávolítja, és új meritokrata uralkodót nevez ki, akit egy szózatnak engedelmeskedő judaista látnok hirtelen mozdulattal leönt olajjal, szakkifejezéssel „felken". A messiás héber szó, „felkent"-et jelent. A felkent görögül krisztosz. Messiás = Krisztosz. Jézus (a) Krisztus = Jézus, a Messiás. Amikor tehát azt állítom, hogy Jézus világméretű meritokráciát tanított, nem újdonságot mondok, hanem ugyanazt állítom, amit a judaizmus mindig is feltételezett a majdani messiásról.

A  messiásügyben való tisztánlátást erősen nehezíti, hogy Jézust csak a judaisták egyik fele fogadta el Messiásnak, a másik fele álmessiásnak tartja a mai napig. Az első fél a Messiás nevében megtérítette a gójokat, így alakult ki a keresztény (Messiás-követő) közösség. A másik fél kiátkozta a szerinte álmessiást követő eretnekeket, és a mai napig várja az igazit, aki az elképzelések szerint földi meritokrata uralkodó lesz.

Reménytelennek tűnik, hogy én egy személyben lezárjam az évezredes vitát, e helyett csak felvetem, hogy amennyiben Jézus világméretű meritokráciát tanított, akkor ez közös nevezőt teremt a két típusú judaista felfogás között. Akik szerint Jézus álmessiás volt, azok a földi győzelmet hiányolják nála: ki kellett volna űznie a római megszállókat, világméretű győzelmet kellett volna aratnia, és egy igazságos világrendet kellett volna bevezetnie, amelyben a judaisták uralkodnak a gójok (a „nemzetek" vagyis pogányok) felett. Ma is ez a judaista jövőkép. Kétségtelen, hogy rövid távon Jézus nem űzte ki a rómaiakat, ugyanakkor ma nincsenek Izraelben sem római, sem egyéb megszállók, vagyis nem egyértelmű, hogy Jézus áttételesen nem teljesítette ezt az elvárást. Az sem egyértelmű, hogy a judaisták vezetésével nem alakult volna ki egy új világrend, ugyanis a mai judaisták meggyőződése, hogy jó úton haladnak ezen állapot felé. A legnyomósabb érv Jézus mint Messiás elutasítására, hogy „ha eddig nem fogadtuk el, most miért fogadnánk el". Ez pedig nem más, mint a jól ismert „nagymama érv" (argumentum ad antiquitatem), az unokák jellegzetes érvelési hibája.

A judaizmus Messiás-követő (keresztény) ága számára természetesen nem kötelező elfogadni, hogy Jézus valóban világméretű meritokráciát tanított volna, ám ebből egy nehezen védhető, ellentmondásos álláspont adódik. Rendben, hogy Jézus nem aratott földi győzelmet - mondja egy keresztény -, de attól még Messiás. Rendben, hogy nem űzte ki a rómaiakat, de továbbra is Messiás. Rendben, hogy nem hozott létre judaista vezetés mellett új világrendet, de még ettől is Messiás. Csakhogy ha Jézus egyetlen judaista elvárást sem teljesített, akkor pontosan mitől, mire hivatkozva Messiás? A „messiás" ez esetben kiüresedett, indokolatlanul használt szó, görögre is indokolatlan fordítani, tehát Jézus nem a Krisztus, hanem valaki/valami más. Nagy tudós? Ha földi értelemben nem az, akkor nem lehet. Nagy tanító? Ha földi értelemben nem az, akkor aligha. Szimpatikus ember? Ennél többet szeretnénk. Vagy egy új Isten? Ennél meg kevesebbet állítunk. Célszerű szembenézni a helyzettel: vagy elfogadjuk, hogy Jézus gyakorlatilag az Ószövetség értelmében vett Messiás (meritokrata földi világuralkodó), vagy indokolatlanul nevezzük Messiásnak, és ha görög szóval Krisztusnak hívjuk, azzal nem oldjuk fel, csak szőnyeg alá söpörjük az ellentmondást.

Az iméntiektől függetlenül, jó emberi szokás szerint, a judaisták nyugodtan mondhatják, hogy Jézus ugyan minden messiási elvárást teljesít, mégsem a Messiás, mert... csak. A keresztények is nyugodtan mondhatják, hogy Jézus ugyan egyetlen ószövetségi messiási elvárást sem teljesít, mégis ő a Messiás, mert... csak. Vagy mondhatják egybehangzóan, hogy Jézus világméretű meritokráciát tanított, ettől Ő a Messiás.

A kétféle messiásfelfogás közös nevezője tökéletes megoldást kínál: egyrészt Jézus nem pontosan úgy jött el, ahogy azt várták, de elérte a várt eredményt. Egy kivétellel: a meritokrata vezetés nem születési, hanem érdemalapú, ami egy vérvonalban gondolkodó ókori judaistának meglepő lehetett, de egy igazságos világrendben gondolkodó mai embernek természetes. Hogyan lehetne a születés meghatározó, kiváltságra és vezetésre jogosító érdem? Sehogy. Hogyan lehetne igazságos egy születés szerint kivételező Isten? Semmilyen módon. Abszurd ókori feltételezés, hogy Isten bárkivel kivételezne. Messiás-követő oldalról pedig annyiban kell pontosítani a Jézusról az évszázadok során kialakult képet, hogy „az én országom nem e világból való" csak az ókorra vonatkozó állítás. Hosszú távon a Messiás Jézus nagyon is e világi uralkodó, aki a hatalmát az értékrendjét valló emberek által gyakorolja. Ez a hatalom nem zsarnoki, hanem meritokrata, azaz érdemalapú. A vezető mindenki szolgája. A meritokrata hatalomgyakorlás önkéntességet, belső meggyőződést és erőszakmentességet feltételez, másképp nem meritokrácia. Úgy gondolom, hogy a kérdés ezzel kellően ki van fejtve, de mivel a „Jézus világméretű meritokráciát tanított" állítás sokkolja a közvéleményt, hozzáfűzök még néhány kiegészítő érvet.

1. Ha ésszerűen állítjuk, hogy Isten elküldte a Fiát a világba, akkor valószínűleg fontos üzenettel küldte. Az, hogy a földön szenvedni kell, nem fontos üzenet, nem is újdonság, mert a buddhisták és a sztoikusok 2500 éve hirdetik. A szenvedés az örömhír ellenkezője. Nem logikus, hogy Jézus egy közismert negatív feltevést megerősíteni jött volna a világba. Annál logikusabb, hogy Jézus az ellenkezőjét közölni jött közénk, vagyis hogy a követői földi jólétben és boldogságban, igazságos meritokráciában fognak élni. Ez már valódi örömhír.

2. Jézusnak a szenvedésről szóló szavai és tanításai a messiási modell első fázisára vonatkoznak, amíg a Messiás-követés az egész világon ismertté válik, amíg el nem éri a kritikus tömeget. Ma már mindenki értesült, elértük a kritikus tömeget. Más szabályrendszerre van szükség, amelyet a messiási jövőkép alapján nekünk kell kikövetkeztetnünk, hasznosítva a talentumainkat. Vége a szenvedésközpontú első fázisnak. Pozitívan gondolkodva rájöhetünk, hogy egy világméretű meritokráciában hogyan valósul meg a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat" elv. Már nem a javak mechanikus megosztását és az ebből adódó globális szegénységet jelenti, hanem a teljesítmény szerinti gyarapodást. Ebből lesz a világméretű jólét, amely pontosan egybeesik a Messiással kapcsolatos ószövetségi elvárással.

3. Hogyan győzhetnénk meg egy negatívan gondolkodó keresztényt a fentiekről? Ahogy egy pesszimistát arról, hogy egy láda almából ne mindig a legrosszabbat egye meg. Legyen optimista, gondolkodjon pozitívan, egye mindig a legjobb almáját, és máris egészen más színben fogja látni a világot, miközben ugyanazokat az almákat eszi. Minden negatív kijelentés könnyedén igazzá tehető: ha azt mondom, hogy biciklizni lehetetlenség, és nagyokat esve be is mutatom, akkor igazzá tettem a negatív világképemet, legalábbis a magam számára. Ha azt mondom, hogy a tőzsdén nem lehet pénzt keresni, sorozatos veszteségekkel igazzá tehetem ezt az állítást, de rosszul járok vele. Ha azt mondom, hogy a kereszténység nem jár világi előnnyel, negatív magatartással ez is bemutatható - ám minek, ha nem szükséges, és főleg, ha van jobb alternatíva? Jelesül az, hogy Jézus, a judaista Messiás világméretű meritokráciát tanított, mert Isten ezzel az örömhírrel küldte a világba.

2015. március 19., csütörtök

A kereszténység világi előnye

Van-e neki? - ez itt a kérdés.

Ha van, fel kéne tárni, mi is az. Ha nincs, felesleges hirdetni az evangéliumot, mert csak idióták fognak rá lelkesedni, és a bolondok házán kívül ki akar egybegyűjteni egy rakás idiótát?

Szóval, világi értelemben jobb ateistának lenni, mint kereszténynek? Jobban bejön itt, a földön nem tartani be a tíz parancsolatot, mint betartani? Boldogabb életet eredményez nem követni Jézus, a judaista Messiás tanítását, mint követni?

Várom az ötleteket.

2015. március 13., péntek

Keresztényüldözés - kényelmetlen tények

Az Iszlám Állam (IS) harcosai célzottan irtják a keresztényeket, mert - szakítva a „könyv népei"-nek igaz hitre térését váró hagyományos iszlám állásponttal - a szentháromság tanát hivatalosan többistenhitnek minősítették. A keresztények ezzel a „szent vallásháború" elsődleges célcsoportjává léptek elő.

Keresztényként/humanistaként kötelességünk őket megvédeni, de hogyan? Az alábbiakban bemutatom a jelenlegi stratégiákat, és hogy miért nem működnek, majd leírom, hogy mi a működőképes stratégia.

1. stratégia - tolerancia autogén tréning
Obama amerikai elnök és számos európai vezető hangsúlyozza az IS előretörése óta, hogy az iszlám mennyire toleráns, remélve, hogy ettől majd toleránssá válik. Csakhogy az iszlám sem régen nem volt toleráns, sem ma nem az. Egykor nem ölték meg a zsidókat és keresztényeket, hanem különadót fizettettek velük. Ötszáz éve talán - valamilyen értelemben - toleranciának nevezhettük volna ezt a hozzáállást, ma aligha. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy a „nem ölünk meg, ha védelmi pénzt fizetsz, de ne beszélj a világnézetedről, mert akkor hiába fizetsz, megölünk" nem tolerancia, hanem zsaroló intoleráns diszkrimináció. A PR-önhipnózis nem működik. Magunkat átverhetjük, a vezetőink átverhetnek minket, de mi értelme ennek, ha a muszlimokra nem hat?

2. stratégia - hazudozás a hadi helyzetről
Hitler nem hazudott annyit a katonai kudarcairól, amennyit a nyugati média hazudik az Iszlám Állam elleni „offenzíváról". Hivatalos hírek szerint az IS folyamatosan veszít, visszaszorul, miközben mára elérte Belgium méretét. Ez csak úgy lehetséges, hogy a nyugati hírforrások átverik a közvéleményt. Mi értelme ennek, ha nem alakítja át a valóságot?

3. stratégia - a megnevezetlen vallási szélsőség elítélése
A terrorizmus nem az iszlám, hanem az általános vallási szélsőségesség terméke - így szól a hivatalos nyugati álláspont. Nem az iszlám ellen harcolunk, hanem a vallási szélsőségesség ellen. Érdekes, hogy a terrorizmus túlnyomó részben egyetlen vallás, az iszlám terméke. A „szépen viselkedő" nyugati muszlimok ellen nem hirdetünk össznépi vallásháborút, ez rendben. De a jövő nyugati terroristái sajnos a „szépen viselkedő" muszlimok soraiból kerülnek ki, az ő családjaikban nevelkednek, az ő mecsetjeikben radikalizálódnak, erre nem kellene vaknak maradnunk. Ha figyelemmel követjük a muszlimok nyilatkozatait, ők rendre elhatárolódnak a terroristáiktól, elmondják, mennyire nem ez az igazi iszlám, a nyugati többségtől pedig azt kérik, hogy ne kezelje előítéletesen a muszlimokat. A jelek szerint mást mondanak a saját családtagjaiknak, vagy bármit is mondanak, tehetetlenek a soraikban felnövő szélsőséges muszlimokkal, a jövő terroristáival szemben.

4. stratégia - szekuláris emberiséget
A fejlett nyugati országokra jellemző a szekuláris szemlélet és annak abszolutizálása: minden kultúra egyenrangú, minden vallás egyenértékű, egyformán magánügy, egyik se domináljon a közéletben. Ha a föld minden országa ilyenné válik, ránk köszönt a Kánaán. Ez a szemlélet számos ponton ütközik a tényszerű helyzettel, így legfeljebb a kitalálóira és a „jámbor" (vagy inkább: balga) keresztényekre hat, a többiekre nem. Jelesül, nulla hatással jár a muszlimokra, akiknél a vallás központi kérdés volt és maradt, és céljuk nem egy vallássemleges közélet, hanem világméretű kalifátus. A gyengébbek kedvéért: nem elvont lelkiségi területről, hanem a mai „szekuláris" államokat is bekebelező, a saria egyeduralma alatt élő földi iszlám kalifátusról van szó.

A fenti stratégiák mind kudarcot vallottak, miközben az Iszlám Állam tömegesen kivégzi a keresztényeket. Akár keresztény testvérként, akár népirtás áldozataiként kötelességünk megvédeni őket. De hogyan?

Rövid távú stratégia
Az Iszlám Állam útjába kerülő keresztényeket  kollektíven ki kell menekíteni, a választásuk szerinti országba szállítani, és ott letelepíteni, segélyezni, támogatni, iskolázni, képezni, munkába állítani. Sokba kerül? Igen. Probléma ez? Nem. Kevesebbe kerül, mint vadászgépekkel lőni a sivatagi köveket és homokot. Eredményesebb is, mint az Iszlám Állam területét folyamatosan növelő nevetséges „offenzíva". Szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy az Iszlám Állam a szunnita muszlimok lelkes egyetértésével épül, és ők nem egy szélsőséges szekta, hanem közel kétmilliárdan vannak. Az egyetlen ésszerű és humanista megoldás a lehető leggyorsabban elszállítani az útjukból az összes keresztényt, mielőtt kiirtanák őket.

Hosszú távú stratégia
Iszlám Állam van, és amíg a muszlimok többségének érdekében áll, hogy legyen, addig lesz is, sőt egyre nagyobb lesz. A nyugati világ pedig nézzen szembe azzal, hogy keresztény fejedelemségek utódja, keresztény alapokra épül, keresztény etikája van, a „polgári tisztesség" gyakorlatilag azonos a keresztény erkölccsel. A „szekuláris" hozzáállás nem vallássemleges, hanem a keresztény tolerancia terméke. Ezért keresztény ünnep a legtöbb állami ünnep, ezért szünnap a vasárnap, ezért Gergely pápáról elnevezett a naptár. A szekuláris társadalom önkéntes keresztény többségből áll, és ha elveszíti ezt a többséget, közel a vég. Azaz kitör a válság, amelynek kezelése során helyreáll a keresztény többség. A fejlett nyugati világ a kereszténységtől fejlett, demokratikus és jogállami. Szólásszabadság pedig azért van, mert a keresztény többség fontosnak tartja, hogy legyen. Ha nincs fejlett keresztény világ a maga technikájával, az iszlám országok olaját nincs kinek eladni, és életképes gazdaság híján az iszlám világ éhen hal, elsorvad, szegénységbe és káoszba hullik. Erőszakba csak azért nem, mert Mohamed színre lépése óta benne van, a feje búbjáig. A hosszú távú üzenet tehát az, hogy a kereszténység nem egy kultúra a sok közül, hanem az emberiséget az elérhető legnagyobb testi-lelki jóléthez juttató kultúra. A kereszténység nem egy vallás a sok közül, hanem az egyetlen világnézet, amely toleráns fejlettséget biztosít. A keresztény erkölcs nem egy a sokféle lehetséges társadalmi konvenció közül, hanem az egyetlen, amely testvériséget, egyenlőséget, felelős szabadságot, fenntartható társadalmat és világméretű meritokráciát teremt, az egész emberiség javára. Világméretű öldöklő kalifátust, vagy világméretű fenntartható jóléti meritokráciát szeretnénk? Ép eszű és erkölcsi érzékű emberek számára ez nehéz döntés?

2015. március 3., kedd

Bibliaértés 5 percben

A Biblia olvasására érdemes pár száz/ezer órát szánni, de az olvasottak megértésére elég néhány perc. A könyvek könyve látszólag tele van ellentmondásokkal, mivel mindenről ír, és az ellenkezőjéről is. Azonban van benne rendszer.

Mi az, ami nincs a Bibliában: komolyan vehető tudományos adat, csillagjóslás, ezotéria, végső titok. Ilyet ne keress benne, és nem fogsz csalódni. Izgalmas bulvárkérdés, hogy milyen vitamin volt a mannában, ki és hogyan kelt át a Vörös-tengeren (ha egyáltalán), mikor jön a sárga veszedelem, hány fokos a tisztító tűz (létezik-e), Jézusnak asztrálteste volt-e, átváltozott-e az utolsó széder vacsorát fogyasztva, továbbá hány szárnnyal repked egy angyal, és milyen kerületekből áll a mennyei Jeruzsálem - de ezekre a kérdésekre nem találsz értelmezhető választ.

Ami van a Bibliában: erkölcsi útmutatás, a személyközi kapcsolatok teljes szabályzata, boldog földi hétköznapokra. A szabályzat mindaddig érvényes, amíg ember az ember. Ez a Szentírás lényege, bár első látásra ugyancsak ellentmondásokkal terheltnek tűnik. Az ellentmondások nem valódiak: Jézus megadta a boldog földi élet magatartási szabályait, és azok ésszerű határát.

Természetesen betartandó a tíz parancsolat és a két fő szabály (szeresd Istent teljes erőddel, szíveddel, elméddel; szeresd embertársadat, mint önmagadat). Továbbá erény a hegyi beszédben (Máté 5, 3-12) szereplő nyolc boldogság: jó dolog nem kötődni túlzottan vagyonhoz, vigaszra várni forradalom/bosszúállás helyett, szelídnek lenni, igazságra szomjazni, irgalmasnak lenni, tiszta szívvel Istent keresni, békességben élni, vállalva az üldözést is a judaista Messiás értékrendjét terjesztve. Ebből az következne, hogy a keresztény ember kihasználható balek, lúzer, hülye. (A kereszténység ellenlábasai folyamatosan hangsúlyozzák is, hogy aki nem ilyen, az nem is „igazi" keresztény. Szerintük.)

Mindennek megvan azonban az ellenpontja is: a megbocsátás őszinte megbánást és életreformot feltételez. Az irgalom nem jár irgalmatlanoknak. Kinek-kinek a saját mércéjével mérnek - a gyilkos nem hivatkozhat a „jogaira", hiszen a tetteivel tagadja a jogok létét. Adj a szűkölködőnek, de aki nem akar dolgozni, ne is egyék - teszi hozzá magyarázólag Pál. Gondolkodjunk pozitívan, konstruktívan. Mindenki lehetőségek sorát kapja életében, de ha módszeresen mindent elutasít, akkor úgy jár, mint a gonosz szőlőművesek (Máté 21, 33-46). Ez alól még a választott nép sem kivétel. Tudjuk, mit ígért Jézus a nyitott szívvel hozzá forduló jobb latornak, de ígért-e bármit is a bal latornak? Minden erkölcsi szabálynak megvan az ésszerűségi ellenpontja, féke és ellensúlya.

A judaista Messiás tanítását betartani igyekezve szebbé válnak a hétköznapjaink, boldogabbá a földi életünk, jobb lesz a világ általunk. A szeretetteljes, igazságos ésszerűséggel az egész emberiség jól jár, már itt a földön. Ez a kereszténység lényege, ettől örömhír az emberiség számára. Azaz: testvériség, egyenlőség, felelős szabadság, meritokrácia. Ne hidd el bemondásra, olvass, értelmezz, gondolkodj önállóan

Ha kétséged van egy-egy szabály felől, fontold meg, milyen formában működtethető hosszú távon úgy, hogy az emberiség valóban nyerjen általa itt, a földön. Ezzel a logikával mindig megtalálod a messiási szabályok helyes értelmét.