c. A szabadság liberális értelmezése mint probléma
Őszintén szólva, a szabadságnak nincs problémamentes felfogása, mert a szabadság mindig problémákkal jár. Ha nem járna, nem próbálnák „értelmezni": a légzés nem jár problémával, ezért nem „értelmezzük", hanem lélegzünk, és kész. A szabadság bármiféle „értelmezése" ugyancsak problémákkal jár, mert különböző módokon és mértékben, de korlátoz.
Személyes anekdota a szocializmusból: 1986 májusában szigorlatoztam filozófiából, kihúztam a tételt, melyen ez állt: „A szabadság marxista-leninista értelmezése". Megpróbálkoztam az alapfogalommal, miszerint szabadság az, amikor szabad... ezt meg azt, meg mindent, amihez kedvünk van. Professzorunk sajnálkozva nézett vissza, hogy hogyan képzelhetek ilyet. Próbált rávezetni, „na, mivel egészítendő még ki a szabadság?" Fogalmam sem volt. Miért akarnám kiegészíteni azt, hogy mindent szabad? Létezhet ennél szabadabb szabadság? Megbuktam. A pótvizsgára készülve szembesültem a marxista-leninista értelmezéssel: a szabadság a felismert szükségszerűség. (Nem szocializmusban felnőttek kedvéért: szükségszerűség pl. az állítólagos történelmi „haladás", az osztályharcból következő elnyomás, meg az egypártvezetés napi parancsa. A szükségszerűség fogalmába csomagolták azt, hogy engedelmeskedsz, vagy megdöglesz - volt képük ezt szabadságnak hívni.) Azt gondoltam, hogy csalnak, a bármivel korlátozott szabadság már definíció szerint nem szabadság. Ma is ez a véleményem.
A szabadság problémás, mert az érdekeim ütköznek az embertársak érdekeivel. Ha teljesen szabadon/korlátlanul cselekszem, érdekek sokaságát sértem meg, pl. hadonászni kezdek egy tömegben, vagy belenyúlok a pénztárgépbe a szupermarketben. A szabadság korlátozása alapvetően jó szándékú: hozunk egy szabályzatot, amely szerintünk a minimális érdeksérelem mellett történő együttélés optimális kerete, majd azt mondjuk, hogy a szabadság egyenlő e szabályzat betartásával. Ám a szabadság definíció szerint nem egyenlő ezzel, és ezt mi is tudjuk. Tisztában vagyunk vele, hogy épp meghackeljük a szabadságot.
További hackelt példák, időrendben: judaista szabadság = tízparancsolat + 613 szabály; buddhista szabadság = derűs elsorvadás vagy szenvedés; sztoikus szabadság = lemondás vagy szenvedés; athéni szabadság = erényfejlesztés általi kiteljesedés; keresztény szabadság = Jézus követése vagy kárhozat; muszlim szabadság = Mohamed/imám követése vagy halál; Kant szerinti szabadság = kötelesség; Marx/Lenin szerinti szabadság = szükségszerűség; konzervatív szabadság = a kialakult rend (status quo) fenntartása; liberális szabadság = mások szabadságának tiszteletben tartása.
Utóbbi szépen hangzik, és elsőre a legfejlettebb hacknek látszik, de ha belegondolunk, egyrészt nem működik, másrészt nem is ezt akarjuk igazán. Egy várandós nő elvben szabadon rendelkezik a testével, de ha ez abortuszt jelent, akkor a baba szabadságát nagyon durván sérti, és a liberális filozófusok is elismerik, hogy az érdekütközés, ha elmegyünk a falig, nem oldható fel. (Hogy a magzat esetleg nem ember, az átgondolatlan ötlet, mivel a fogantatás után nem tudjuk meghúzni a határt, amelynél a magzat hirtelen emberré válik, így nincs jobb kritériumunk a fogantatásnál.) Másik példa: a bal-liberális progresszív adózás sérti a jól keresők érdekeit, és itt sincs elvi megoldás. Nem tudjuk megindokolni, hogy a tehetős ember miért ne tarthatná meg akár a teljes jövedelmét. Nincs olyan néven nevezhető szabadságjog, amit ezzel sértene, ám mi mégsem szeretnénk nála hagyni a jövedelem egészét, indokhiány ide vagy oda. A bal-liberális tetteknek semmi közük a bal-liberális szavakhoz. A szabadság kizárólag más egyének szabadsága által fékezett/ellensúlyozott liberális értelmezése szellemi zűrzavarhoz, irracionális közélethez vezet.
Tegyük gyorsan hozzá, hogy a konzervatív rendfenntartás sem oldja meg a szabadság problémáját, amikor a rend indokaként annyit mond, hogy ami eddig működött, ezután is működjön, mert csak.
A vallás sem oldja meg a feladatot, amikor a szabadság korlátjaként Isten állítólagos akaratára/szabályaira hivatkozik, mert Isten (a következetesség kedvéért: ha van) nem közvetlenül, hanem emberek által nyilatkozik meg, így valójában nem tudhatjuk, mik a tényleg tőle származó szabályok, és mi az önkényes emberi hozzáköltés. Ha nincs, akkor meg értelemszerűen emberi kitaláció az egész szabályzat.
Thomas Hobbes az egyetlen filozófus, aki abból indult ki, hogy a szabadságban mindent szabad (vagyis technikailag mindent lehet), ölni is. Ez az evolúció céltalan-személytelen mechanikája, ami Hobbes idejében, a XVII. században még feltáratlan volt, de a zseni gyakran megelőlegezi a jövő modelljét. Amit az állati evolúciós szint fölé építünk, az pedig többé-kevésbé tudatosan konstruált rend. Az egyének a saját érdekükben szövetséget kötnek a jólétüket biztosító szabályok betartására. Hobbes természeti törvényeknek nevezte a szabályait, pontosabb lenne spontán közösségi szabályoknak hívnunk őket. Hobbes konstruált rendje matematikai-logikai-játékelméleti, és józan ésszel belátható, hogy minden embercsoport magától gravitál egy Hobbes-féle szabályzat felé. Hobbes leírja, hogyan működik egy közösség, és milyen alapszabályokat érvényesít az állam. A szabadság nála korlátlan, a korlátozó rend (ami nem a szabadság része!) pedig ésszerű szövetségrendszer, már-már természetes annyiban, hogy szükségszerűen következik az emberi természetből.
Megoldási javaslatom: ismerjük fel, hogy a meghackelt szabadság definíció szerint nem szabadság, és mondjunk le a trükközésről. Ismerjük meg Hobbes szabályait, mert ha nem ismerjük őket, akkor is működnek, jobb szembenézni velük.
A szabadság ennél bővebb tárgyalást igényel, a vizsgálódást kénytelenek vagyunk kiterjeszteni az egyén és a közösség viszonyára, az ok-okozati viszonyokra, valamint az ésszerűségre. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése