g. A jólét mint „probléma"
A bal-liberalizmus addig működött igazán, amíg voltak jogosan sajnálható rétegek a társadalomban, amelyek tagjai nem (feltétlenül) önhibájukból szenvedtek szükséget. Az általános jólét terjedésével azonban kétféle jóléti probléma keletkezett: 1. abszolút értékű; 2. strukturális.
Abszolút értékű jóléti probléma, hogy nincs igazi szegénység. A „mélyszegénység" kreatív kitaláció, a bal-liberális elit vért izzad, hogy valakit mélyszegénnyé nyilváníthasson, ám ez a definíciós ügyeskedés nem hatja meg a középosztályt. Tény, hogy aki nem tanul, nem mobilis a munkaerőpiacon, nem motivált a munkahelyen és/vagy életvezetési problémákkal küzd, az lehet szegény, csak a sorsa nem ríkatja meg a társadalmat. Az ilyen embert nem lehet igazán sajnálni, hiába a bal-lib ügyeskedés. A könnyfakasztási kísérletek egyre kevésbé működnek. Ahol nincs háború, és van némi ipar, ott nincs önhibán kívüli szegénység. C'est la vie.
Mármost, a háború sem véletlenül tör ki, lényegében a helybeliek tehetnek róla, így ezért sem lehet őket igazán sajnálni. A volt gyarmatok sanyarú helyzetére hivatkozás sem működik két emberöltő elteltével, rég össze kellett volna szedniük magukat. Ahogy Trianonra nem lehet örökké hivatkozni, úgy a régi gyarmati sorra sem. Tény, hogy vannak még destruktív kultúrák, ám de ki kényszeríti őket, hogy destruáljanak?! Vannak még rossz kormányok, de ki kényszeríti a szabad emberekből álló társadalmat, hogy tűrje őket?! Tessék fejlődni, ott a nyugati (keresztény alapú) társadalmak jó példája, lehet követni. Lényegében nem maradtak sajnálható emberek, a bal-lib együttérzésbiznisznek befellegzett.
A brit Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium (DfiD) az utóbbi években képtelen ésszerűen elkölteni a szegénységcsökkentésre szánt óriási költségvetését, jobb híján őrzött lakóparkokat, luxusszállodákat és yuppie áruházakat finanszíroz - a brit adófizető ezért visszaveszi tőle a rosszul felhasznált forrásokat.
Strukturális jóléti probléma a bal-liberalizmus szempontjából, hogy a nyugati társadalmakban kialakultak az igazságtalanságokat kompenzáló struktúrák és mechanizmusok. A gazdaság nagyjából önjáró, jólétet hoz. Az adórendszer juttat annyi jövedelmet a rászorulóknak, hogy az adófizetőknek már fáj - vagyis az újraelosztás tovább nem növelhető. A szociális ellátó rendszer azoknak is juttat, akik egyéb csatornákon - bármilyen oknál fogva - nem kapnának támogatást. A szegény családok gyermekei esélyt kapnak a tanulásra és kiemelkedésre, legfeljebb a környezetük húzza vissza őket, de ezért már nem sajnálat, hanem neheztelés és dorgálás jár!
Már a Jézusra hivatkozó szociális demagógia sem működik: gondoljunk bele, hogy Jézus idejében a jövedelmek legfeljebb 10-20%-át vette el a hatalom (ezt nevezték rablásnak), érthető, ha e felett egyéni jótékonykodásra is szükség volt. Jézus idejében, a legnagyobb jótékonyság mellett, az összjövedelem maximum 30%-a cserélhetett gazdát. Ma a jövedelmek 45-55%-át veszik el és osztják vissza, a keresztényektől e felett még egyéni jótékonykodást igényelni nem csak nonszensz, hanem arcátlanság: az összjövedelem feléből definíció szerint jutnia kell minden rászorulónak, semmi szükség jótékonyságra. Ha még hiányzik pénz, azt valószínűleg elsikkasztották, vagy hatékonytalanul használták fel. A strukturálisan igazságos társadalmakat a keresztények építették fel és tartják fenn, ezzel minden más irányzatnál jótékonyabban járulnak hozzá az ideális világrend létrejöttéhez. Ideje, hogy demagógia helyett a többi ember is kövesse a keresztények jó példáját.
Az emberiség a globális meritokrácia felé halad, a meritokrácia pedig azt jelenti, hogy ki-ki a saját erőfeszítései alapján jut el az aktuális helyére, azaz a helyzetéről definíció szerint maga tehet, ahogy a helyzete javulásáért is: kovácsolja jól a saját szerencséjét.
A jólét fő akadálya ma az ésszerűtlenség, de hát ki sajnálja az ésszerűtlen embert?! Legyen ésszerű, ennyi.
Megoldási javaslatom: a bal-liberálisok keressenek új sikerstratégiát, foglalkozzanak a 'zembereket valóban érintő problémákkal. Ez - másoknak - láthatóan beválik.
A sorozat utolsó részében a jövőbeni bal-lib esélyeket prognosztizálom, különös tekintettel a dogmák meghaladására. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése