c. Általános modellütközési probléma
A bal-liberalizmus következő rendszerszintű problémája, hogy ami bal-, az nem liberalizmus, és ami liberalizmus, az nem bal-. A baloldaliság a gyengébbekkel való együttérzésről, a gazdagtól-elvesz-szegénynek-ad Robin Hood-romantikáról szól. A liberalizmus pedig arról, hogy kinek-kinek szabad azt, amire képes: a gazdagnak gazdagodni, ha megy neki, a szegénynek meg szegényedni, ha azt tudja, viszont nem szabad a gazdagtól elvenni, és a szegénynek adni! Utóbbi a klasszikus liberális gondolat szöges ellentéte. Vagyis a bal-liberalizmus nem egyszerűen modell nélküli életérzés, hanem két ellentétes életérzés divatszerű kombinációja. Mintha az ember felülre szőrmebundát húzna, mert ott hideg van, alulra meg miniszoknyát, mert ott meleg van: a divat sok mindenre képes, a jelek szerint, a politikában is.
A baloldaliság, ha komolyan gondolják, viszonylag magas adókkal jár. A liberalizmus meg a lehető legalacsonyabbakkal. A baloldaliság erős államot igényel. A liberalizmus meg a lehető leggyengébbet. A baloldal kényszert alkalmaz, a liberalizmus meg harcol a kényszer ellen. A baloldaliság a társadalomra hivatkozik, a liberalizmus meg az egyént emeli ki. A baloldaliság együttérez, a liberalizmus meg nem törődik a többi emberrel. A baloldaliság a szocializmust tartja jónak, a liberalizmus meg a szociáldarwinizmust. Ha valaki komolyan veszi ezeket az ellentétes értékrendeket, akkor épp ésszel soha, de soha nem mondhatja magát bal-liberálisnak. Hogy mégis vannak magukat bal-liberálisnak tartó emberek, az a következetes gondolkodás hiányának jele.
Példa: a magyar bal-liberálisoknak nem okozott gondot a bajba került devizahitelesektől azt követelni, hogy törlesszék csak rendesen a tisztességtelen szintre emelt részleteket, mert az üzlet az üzlet, a bankoktól meg azt, hogy engedjék el a kis jövedelműek tartozását, mert az üzlet mégsem üzlet. Más szóval, kettős a mérce: az üzlet, ha akarjuk, üzlet, ha akarjuk, nem üzlet.
Ez a kettős mércés gondolkodás egy sor további kérdésben is megmutatkozik: ha bajba kerül egy jobboldali újság, úgy kell neki, éljen meg a piacról, ha tud; ha azonban egy baloldali újság kerül bajba, azt a sajtószabadság érdekében kötelező megmenteni. Ha akarjuk, fontos a sajtószabadság, ha akarjuk, nem fontos. Ha szex és erőszak megy a tévében, az azért van, mert a nézőnek az kell, azt igényli; csakhogy a néző rasszizmust és populizmust is igényelne, ha adnák, de nem adják, mert azt azért már mégsem... Ha akarjuk, számít a néző, ha akarjuk, nem számít a néző. Ha a többségi társadalomról van szó, fontosak a női jogok, folyamatosan velük kell foglalkozni; ha kisebbségről, pl. romákról vagy muszlimokról van szó, akkor meg a kisebbségi jogok a fontosak, és nem szabad a női jogok sokkal rosszabb helyzetével foglalkozni. Ha akarjuk, kell a nőjog, ha akarjuk, nem kell a nőjog.
Megoldási javaslatom: a bal-liberalizmus belső ellentmondásai mára túl nyilvánvalóvá váltak, jól támadható felületet adnak, ezért válik egyre hiteltelenebbé a bal-liberális életérzés. A hitelesség érdekében vissza kell térni az egységes mércéhez: a sajtószabadság legyen akkor is fontos, amikor jobboldali lapról van szó, a női jogok legyenek akkor is fontosak, amikor kisebbségről van szó. Hogy a néző igényeinek kiszolgálásával mi legyen, arról pedig kezdjünk társadalmi vitát, és az eredménytől függően vagy legyen a néző kiszolgálva, ha rasszizmust/szexet akar, vagy ne legyen kiszolgálva egyik esetben sem, hanem neveljük/fejlesszük az ízlését egységes koncepció keretében. Az ellentmondások lehetőség szerinti feloldása használna a bal-liberalizmusnak, mert újra komolyan vehetővé tenné a közéletben.
Mi lehet az oka annak, hogy a szóban egységes mércét hirdető bal-liberálisokat eddig nem különösebben zavarta a saját kettős mércéjük? Ez a bal-liberális elmélet <-> gyakorlat modellből adódik. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése