e. A magas IQ és az alacsony szellemi önállóság problémája
A következő rendszerszintű probléma első fele látszólag büszkeségre ad okot: tény, hogy a bal-liberálisok átlag IQ-ja magasabb a vitapartnerek átlag IQ-jánál. Ez a tábor egészére és az elitre is igaz. Becslésem szerint a bal-lib átlag 120 körül van, a konzervatív átlag pedig 110 táján. A bal-lib elit IQ-ja 160-as, a konzervatív elit átlaga jó esetben 150. Sőt, a magyar bal-lib elit még népesebb is a konzervatív elitnél, aminek részben történelmi okai vannak (pl. baloldali túlsúly a felsőoktatásba felvettek között ), de a tény attól még tény.
Mielőtt a bal-liberálisok elszaladnának a fenti bekezdést körbemutogatni, hogy lám, egy nem bal-liberális is elismerte..., nézzük a probléma egészét, a Platón által javasolt szemszögből. A nagy görög filozófus Az állam című művében úgy érvel, hogy a gyors eszű emberek különösen alkalmasak kereskedőnek, viszont nem igazán megbízhatóak/becsületesek. A lassú eszű emberek különösen alkalmasak börtönőrnek, mert megbízhatóak/becsületesek. Politikusnak pedig a gyors ésszel is becsületes filozófusok lennének alkalmasnak, csakhogy nincs belőlük annyi, ahány politikusi pozíciót be kellene tölteni - ezért nincs, és nem is lesz ideális állam. A gyors ész a becsületesség ellen hat - szögezi le éleslátón Platón, és ha körülnézünk a mai közéletben, igazat adhatunk neki. Közhivatal viselésére azok lennének alkalmasak, akik IQ híján a közelébe sem jutnak. Akik pedig oda jutnak, azok többségéről kiderül, hogy nem igazán alkalmas jelleműek. Platón talán lebeszéli a bal-liberálisokat arról, hogy büszkén lobogtassák a fenti soraimat.
Ha a közéletben lenne egy darab értelmes álláspont sok értelmetlennel szemben, akkor tudnánk róla, mert az összes orvosilag beszámítható ember ezen az állásponton lenne. Elég lenne egyetlen párt, amelynek a vezérkara praktikusan egybeesne a Tudományos Akadémia vezetésével. Szemlátomást nem ez a helyzet, ami arra utal, hogy a közéletben nem beszélhetünk egyetlen értelmes álláspontról. Inkább sok, részben helyes, részben helytelen álláspont dinamikus gyakorlati egyensúlyáról beszélhetünk, a politikusok és az akadémikusok között pedig nullaközeli átfedés tapasztalható. Egy-egy álláspont közéleti helyessége és a támogatók IQ-ja között valószínűleg nincs összefüggés.
Az IQ-szint egyébként a feladatmegoldási sebességet méri, és nem a széles értelemben vett helyzetátlátó képességet, így közéleti szempontból nem is igazán releváns. Számítógépes példával: az IQ nagyjából a processzor órajelének felel meg, és a gyors processzor elvben jó hír, de nem garantálja, hogy a gép vírusmentes, és hogy az operációs rendszere optimálisan működik. A magas IQ-jú ember gyors gondolkodású, de nem feltétlenül okos, az alacsony IQ-jú ember pedig nem feltétlenül buta az Élet nagy összefüggéseivel kapcsolatban. A magas IQ sakkozó esetében azt jelenti, hogy pl. 5 perc alatt sok viszonylag jó lépést tud megtenni. Csakhogy nem kötelező 5 perc alatt lejátszani a sakkjátszmát, hosszú távon jó lépésekkel játszva a hivatalosan alacsony IQ-jú ellenfél is nyerhet. Különösen igaz ez a közéletre, ahol a nagy kérdések megválaszolására négy évünk van, nem kell elkapkodni a döntést.
A szellemi önállóság sem a konzervatív, sem a bal-liberális oldalon nem túl nagy, de a konzervatív konstrukciók viszonylag egyszerűek, így a tábor egészének van esélye átlátni őket. A bal-liberális oldal az elit által alkotott bonyolult konstrukciókkal dolgozik, amiket a tábor egésze egyáltalán nem lát át, képtelen saját érvekkel megvédeni, illetve saját kritikai gondolkodással elbírálni. Ez az oka annak, hogy a viszonylag magas IQ-jú bal-liberális egységes mércét hirdet, és nem veszi észre, hogy kettős mércét használ. Ideológiai egységben érzi magát, és nem tűnik fel neki, hogy az agya minimum kétfelé van. Nyitottnak tartja magát, miközben összeesküvés-elméletekben, a lehető legzártabban gondolkodik. Ha a kritikai gondolkodás felmerül, egy konzervatív talán visszakérdez, hogy mi az. A bal-liberális nem kérdez vissza, ám a gyakorlatban összekeveri a Szókratész által tanított kritikai gondolkodást a másként gondolkodók dogmatikus kritizálásával. Ez magyarázza, hogy miért peregnek le a bal-liberálisokról az észérvek: a zárt dogmatikus konstrukció képes elszigetelni magát a külső cáfolatoktól, és közben fenntartani a nyitottság illúzióját.
A bal-liberális tábor hozzáértése illúzió, példa: a házastársak néha úgy érzik, hogy a képességeik összeadódnak. A feleségem tud spanyolul, ezért olyan érzésem van, hogy mi ketten tudunk spanyolul. Én azonban nem tudok érdemben hozzászólni a spanyol nyelvtannal kapcsolatos kérdésekhez. A bal-liberális tábor hasonló illúzió keretében azt hiszi, hogy az elitje által kidolgozott bonyolult konstrukciókhoz tulajdonképpen mindenki ért. A gyakorlatban viszont nem ez a helyzet, nem tudnak érdemben hozzászólni a vezetéstől átvett konstrukciókhoz, mert azokat csak a vezetés látja át. Magas adó, vagy alacsony adó? Erős állam, vagy gyenge állam? Az átlagos bal-liberális ehhez nem tud átgondoltan hozzászólni, míg nem olvasta a vezérkar napi parancsát. Hogy a kétféle szempontrendszer nem is hozható össze? Na, ehhez végképp nem ért az átlagos bal-liberális, mert nem tér ki rá a napi parancs. A másként gondolkodók vehemens kritizálása pótcselekvés, elvonja a figyelmet a belső ellentmondásokról.
Megoldási javaslatom szimmetrikus: mind a konzervatívok, mind a bal-liberálisok ismerkedjenek meg a Szókratész által tanított tényleges kritikai gondolkodással. Meg fognak lepődni, és versenyképesebbé válnak az ideák piacán.
A bal-liberalizmus rendszerszintű problémái közül utolsóként a jogpozitivizmust vizsgáljuk meg. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése