Az eutanázia szelencéje

Ismerek olyan embert, nem is egyet, akit bevallottan csak a pénzhiány képes munkára ösztönözni. Elgondolkodtató álláspont. Ismerek pár tucat bal-liberális újságot, amelyik csak akkor kezd kicsit reálisabban írni, amikor súlyos anyagi és hitelességi problémái ráébresztik, hogy nem célszerű folyamatosan füllenteni (polkorrektül: vágyálmokat tényként árulni) az olvasóknak.

Ilyen anyagilag motivált őszinteségi roham „tört rá" nemrég az amerikai Newsweek-re (Trump esetleges győzelmétől tartva), majd a brit Guardian-re is (az olvasótábor teljes leépülésétől félve): a vadul bal-lib újság tőle szokatlan őszinteséggel ír a holland eutanáziahelyzetről.

Egy húszas éveiben járó nő olyan alapon kapott engedélyt az eutanáziára, hogy a gyermekkorában őt ért szexuális abúzusokkal összefüggésben kialakult mentális problémái - szerinte - értelmetlenné teszik az életét. Ezzel a pszichiáterei is egyetértettek, és hozzájárultak a halálba segítéséhez.

A véleménycikk szerzője viszont alapvető különbséget lát egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, de tisztán gondolkodó idős ember és egy kezelhető betegségben szenvedő, zavart gondolkodású fiatal között. Szerintem - és remélem, hogy még több milliárd ember szerint - is alapvető különbség van a két eset között. Viszont az eutanázia képlékeny jogintézmény, a bevezetése után önálló közigazgatási életet kezd élni, és a jelek szerint nem képes erre a különbségtételre. Akkor sem, ha elvben „szakértő" orvosokra és pszichiáterekre támaszkodik.

Az eutanáziát lehetővé tevő jogszabály a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, tisztán gondolkodó idősek iránti együttérzésből indul ki, és erre alapszik. (Ezzel adják el.) A gyakorlatban ellenben gyógyítható, csak zavarosan gondolkodó fiatalok hivatalos meghalasztásához vezet. Az eutanázia jogintézményét azért nem célszerű bevezetni, mert - együttérzés ide vagy oda - hivatalnokok kezébe kerülve sokkal több problémát okoz, mint amennyit megold. Más szóval, az eutanázia Pandóra szelencéje: jó ötletnek tűnik felnyitni, de végül rossz ötletnek bizonyul.

A jelek szerint ezzel a bal-liberális értelmiségiek/fórumok is tisztában vannak, de csak nyomás alatt, szükséghelyzetben beszélnek róla. Az emberiségnek tehát használ, ha a bal-liberális értelmiségiek/fórumok folyamatosan igazmondásra ösztönző nyomás alatt érzik magukat. (Tudatosítsuk, hogy a nem bal-liberális értelmiségiek/fórumok alapértelmezetten folyamatos igazmondási nyomás alatt érzik magukat: ezt a nyomást lelkiismeretnek nevezzük.)

Logikai tanulságok: 1. ahogy az államigazgatás rossz gazdája a vállalkozásoknak, úgy rossz gazdája a fennkölt erkölcsi ügyeknek is, lehetőség szerint ne bízzunk rá ilyeneket, ha nem akarunk botrányt; 2. a csúszós lejtő érvelés általában kerülendő, kivéve, ha tények bizonyítják, hogy pl. a hollandok és mások valóban nem tudtak megállni az eutanázia csúszós lejtőjén.

Mi van a burkiniügy hátterében?

A franciáknál és a németeknél is elhangzottak a burka és/vagy a burkini betiltására vonatkozó javaslatok. A Newsweek olasz ellenvéleményekről szóló cikke szerint viszont „Miért nem felháborító az apácák fürdőruhája”?

Ha pusztán a viseletből indulunk ki, akkor az apácák ruhájához hasonló burkinivel nincs gond, és formálisan nem is támasztható vele szemben kifogás. A jelenség mögé nézve azonban feltűnhet, hogy a burkiniügy csupán suta, átpolitizált megjelenési formája az iszlám értékrend egészével kapcsolatos nyugati fenntartásoknak. Mivel politikailag inkorrektnek számítana az iszlám egészét kritizálni, a politikusok jobb híján közvetetten, a burkini kapcsán fogalmazzák meg a bírálatukat.

Érdemes átgondolni, hogy mire hivatkozunk az iszlám esetleges  korlátozása, nyugati rendszabályok közé szorítása témában. Mit takar valójában a burkinit fügefalevélként maga elé helyező nyugati kritika? Mi a gond a muszlimok értékrendjével – illetve van-e vele bármi gond?

Nyugati szemszögből a muszlim nők jogfosztottak, elnyomottak, iskolázatlanok, ráadásul még önállótlanok is. Ez a vélekedés nem függ az érintettek helyeslésétől: hiába mondják, hogy nekik pont így megfelelő, attól még definíció szerint nem lesz az. 

Az írástudatlan ember is hiába bizonygatja, hogy pont analfabétán boldog, ne akarják továbbképezni. A matematikából reménytelen eset sem tudja elfogadtatni, hogy neki speciel úgy az igazi, és nem kér korrepetálást. A vert nyugati nőt sem kérdik a jogvédők, hogy kér-e védelmet, vagy esetleg boldogan elfogadja ezt az állapotot. Kér vagy nem kér, attól még jár neki, definíció szerint kell neki, kapni fog. Hiába tiltakozik ellene, egyetlen humanistát sem érdekel az ellenvéleménye. A muszlim nőkről is így gondolkodik a nyugati ember, legfeljebb politikai korrektségből nem mondja ki, hanem keres valami ürügyet. Például a burkát/burkinit.

Bal-liberális álláspont szerint azért kell folyamatosan „progresszív” (bal-liberális) kormány, hogy a női esélyegyenlőség ügye folyamatosan haladjon előre. Ha netán jobb-konzervatív kormány lép hivatalba, akkor ezen álláspont szerint a női esélyegyenlőség ügye azonnal hátramozdul tíz-húsz évet. Bal-liberális szemszögből kellemetlen lenne kimondani – mert a „progresszió” belső paradoxonjára mutat rá –, hogy a muszlimok bal-lib érzelmű befogadásával a női esélyegyenlőség bal-lib érzelmű ügye minimum ötszáz évvel esik vissza.

Vegyük észre, hogy miközben a jobb-konzervatív tábor számos emberi jog tekintetében szívesen térne vissza az 1980-as állapothoz, ám az ehhez való felzárkózást a muszlimoktól is megkövetelné, addig a bal-liberális oldal a konzervatívokkal vitatkozva 2030-as állapotot sürget, a muszlimoktól ellenben kritikátlanul elfogadja az 1530-as (vagy korábbi, Kr.u. 630-as) értékrendet. Ezt a magas játszmalabdát a konzervatív oldal eddig még nem ütötte le.

Így áll elő a mai logikátlan helyzet, amelyben az identitáskárosodott jobboldal azért burkinizik, mert fél az iszlám teljes értékrendjét politikailag inkorrektül kritizálni, nyíltan felvállalni a keresztény gyökereit, és épp Jézus kétezer éves egyenlőségelvére hivatkozva kiállni a világban élő nők jogaiért (is). A bal-lib oldal pedig azért megy bele a burkinis játszmába, mert ezzel egyrészt eltakarja a „progresszió” általa vallott változatának paradox voltát, másrészt a jobb-konzi oldal logikátlanságát állítja rivaldafénybe. Mondván: ha a jobb-konzi burkiniellenesek idiótaként akarnak megjelenni, és így vágni maguk alatt a fát, akkor hajrá! Rúgják csak maguknak az öngólokat.

A Newsweek cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy célszerűbb – akár politikailag inkorrektül – kimondani a tényleges problémákat, mint suta ürügyeket félszívvel magunk előtt tolva nevetségessé válni.

A Trump-jelenség

Ez a Donald Trump egy trumpli? - kérdezi egymástól több tízmillió amerikai. A modortalan, már-már szalonképtelen beszólásairól elhíresült republikánus (konzervatív) elnökjelölt alkalmatlan lenne a világ legerősebb liberális demokráciájának vezetésére? Nincs más lehetőség, mint a külügyminiszterként sok évnyi kormányzati tapasztalatot szerzett - tehát bizonyítottan szalonképes - Hillary Clinton demokrata jelöltre szavazni? Nem ilyen egyszerű a helyzet.

Először is, Trump nem véletlenszerűen, hanem hosszú előválasztási vetélkedés eredményeként lett elnökjelölt, maga mögé utasítva számos jó modorú, művelt, kedves konzervatív jelöltet. Ha ők kellettek volna a republikánus szavazóknak, akkor most az egyikük állna Trump helyén. Donald Trump tehát a maga érdes modorával a legnépszerűbb a saját táborában, így republikánus nézetben a legesélyesebb arra, hogy elnökké válasszák.

Mennyiben adja önmagát, és mennyiben tudatos lebunkulás eredménye, ahogy viselkedik? Azt gondolom, hogy a személyiségétől nem áll messze ez a közéleti póz, de ha a választók mást várnának tőle, akkor szalonképesebb pózt is magára tudna ölteni. Úgy viselkedik, ahogy szerinte - és a kampányszakértői szerint - a legkedveltebbé teheti magát.

Hogyan került az Egyesült Államok olyan helyzetbe, hogy a potenciális többség szalonképtelen elnökre vágyik? Inkább arról lehet szó, hogy a 2001. szeptemberi terrortámadásokra adott válaszokkal már annyira elégedetlen a közvélemény, hogy kiábrándult a szalonképes politikai elitből. Egy kívülről jövő, népi stílusú figurában látja a megoldást, és nem az évek óta helyzetben lévő Hillary Clintonban, akitől az eddigi - a többség szerint elhibázott - kül- és belpolitika folytatása várható.

Másodszor, Trump főleg azzal kampányol, hogy radikálisan ésszerűbbé teszi hazája viselkedését. Tanulmányozzuk figyelmesen a következő nyilatkozatát: „Nem vonultam volna be Szíriába, nem harcoltam volna annyit Asszadért, Asszad ellen, mert az összképet néztem volna. Ott van Irán, amelyből mi csináltunk nagyhatalmat. Irán ma nagyhatalom. Mi tettük azzá, minden idők legökörebb megállapodásaival. Tehát most ott van Irán és Oroszország, ezek Asszadot támogatják. Mi elvben mindkettő ellen harcolunk, és elvben az ISIS ellen is harcolunk, miközben az ISIS harcol Asszad ellen." Trump jól fogalmazza meg az amerikai stratégia szétesettségét, logikátlanságát és tarthatatlanságát. Mi is érintettek vagyunk, hiszen ez a „stratégia" a heves vitákat kiváltó menekültválság fő oka.

Az értelmiségi véleményformálók helyében én nem Trump elnökségétől tartanék, hanem az eddigi logikátlan stratégia hatalmon maradásától, mert az erősebben veszélyezteti a világ biztonságát és az amerikaiak jólétét, mint az elképzelhető legszalonképtelenebb beszólás. Tanulság: egy Trump-jelenség csak akkor számíthat átütő sikerre, ha a politikai elit már hosszú ideje ésszerűtlenül, a közvéleménnyel szembemenve politizál, és makacsul nem hajlandó irányt váltani. Ettől érezheti úgy a választók többsége, hogy ideje jól odatrumpolni a hatalmon lévőknek.

Rendezési terv

Nyugtalan ősz előtt állunk, pedig ez nem szükségszerű. A világ az alábbi egyszerű lépésekkel nyugodttá, békéssé, igazságossá és jólétivé tehető.

1. Kivonulás Irakból és minden háborús övezetből

Minden népnek joga van az önrendelkezésre. Filozófiai értelemben ez butuska fikció. Senkinek semmire nincs joga, pontosabb így fogalmazni: ha egy népnek nem biztosítjuk a lehetőséget az önrendelkezésre, abból csak baj lesz, amit úgy tudunk elkerülni, hogy minden népnek biztosítjuk az önrendelkezés lehetőségét. Így az irakiaknak és az összes konfliktusövezeti népnek is. A kurdoknak is, a ma még több darabra szabdalt Kurdisztánban. Ezt egy ponton el kell majd fogadtatni a kurd területeket megszállva tartó Törökországgal, Iránnal, Szíriával és Irakkal.

A kivonulás célja, hogy az érintettek végre önrendelkezhessenek. Ha nekik kalifátus kell, kalifátusuk lesz. A kivonulásnak nem célja, hogy a hatalmi vákuumba betörjön egy másik nagyhatalom (pl. Kína vagy Oroszország), tehát olyan szintű jelenlétet kell biztosítani, ami ezt megakadályozza. Amerika úgyis a világ csendőre szerepkörben dolgozik, ezúttal pont erre van szükség: a csendőr klasszikus funkciója, hogy ne legyen mellette hatalmi vákuum, ám közben ne éljen vissza a hatalmával.

Viszont hogyan lesz így Irakban liberális demokrácia? Rövid távon sehogy. Ez van, ezzel kell együtt élni, mivel az önrendelkezés lényegéből adódik. Hosszú távon úgy lesz bárhol liberális demokrácia, hogy az érintettek felismerik, hogy nekik előnyös lenne, és önként megvalósítják, alulról felépítik. Ehhez nyugati keresztény szemlélet is kell, mert e nélkül szegényeknek fogalmuk sincs, miről beszélünk. Át kell adnunk nekik a nyugati keresztény látásmódot, amelyből a liberális demokrácia iránti igény fakad. De nem fegyverrel, hanem célra vezető külső kommunikációval.

2. A demokráciaexport leállítása

Francis Fukuyama híres jóslata szerint hamarosan mindenhol a liberális demokrácia kerül uralomra a világban, és így „véget ér a történelem". Ez ebben a formában nem pontos. Az emberiség egyre nagyobb része fogadja el önként Názáreti Jézus, a judaista Messiás értékrendjét, ebből a szemléletből adódóan a liberális demokráciát, és amilyen mértékben előrehalad ez a folyamat, olyan mértékben közeledünk a Fukuyama által elképzelt „történelem végéhez". A folyamat azonban nem erőltethető, és előfeltételezi Názáreti Jézus értékrendjének önkéntes elfogadását. A mai erőltetett, fegyveres demokráciaexport káoszt, vérengzést és emberiesség elleni bűnöket hoz, azonnal le kell vele állni, a fő szervezőit pedig bíróság elé kell állítani. Ezt ma már maga Fukuyama is hasonlóan látja.

3. Minden nép felelős a sorsáért

Abba kell hagyni a visszafelé mutogatást, a „nekem nehéz gyermekkorom volt" típusú önfelmentést. Már elég régen nem gyarmat egyetlen volt gyarmat sem ahhoz, hogy felelősséget vállaljon a saját állapotaiért. Mi, magyarok ezt könnyen megérthetjük Trianon alapján: igaz, hogy a békediktátum alaposan szétzilálta az országot, de egy-két nemzedék alatt azért már bőven összeszedhettük volna magunkat. Ez a mérce minden országra érvényes, a türelmi idő minden volt gyarmat esetében letelt. Mostantól minden ország csak magát hibáztathatja a helyzetéért.

Tehát érvénytelen az olyan típusú érvelés, hogy a társadalmi igazságtalanságokról, a rossz kormányzásról nem az érintett társadalom, hanem valaki más tehet.

4. Kivéve az eddigi globális környezetkárosodást

A sorsfelelősség elve nem terjed ki a környezet mai állapotára, mert azt főleg a nyugati jóléttel járó ipari szennyezés okozta. A helyreállítás költsége hatalmas, ezt a nyugati jóléti társadalmaknak kell állniuk, hiszen ők voltak a haszonélvezők. Afrikai vezetők például évi 700 milliárd dolláros hozzájárulásról beszélnek, amely csak a szinten tartáshoz lenne elég. Szorozzuk be az összeget a kontinensek számával, és készüljünk fel rá, hogy ezt a pénzt a nyugati adófizetők fogják előteremteni. Ha igazságosan gondolkodunk, nincs más választásunk.

5. A nyugati társadalmak belső rendbe tétele

A környezet helyreállításának kolosszális költségét nyögve lesz idő és kedv is a nyugatiság átgondolására, és ennek keretében többek között a kereszténység és a felvilágosodás közötti erősorrend tisztázására. Először volt a kereszténység, ezen nincs vita. Utána jött a felvilágosodás, és hogy a kereszténységre épült-e rá, vagy a kereszténységtől orozta-e el az irányítást - na, ezen sokáig folyik majd a vita. Ebben a vitában én egyetlen szavazatra tartok igényt, álláspontom szerint minden nyugati társadalom alapja a keresztény értékrend stabil többsége, erre épülhet rá bármi más, így a felvilágosodás is. Aki ennél többet képzel, és a felvilágosodást tenné alappá, az a nyugati társadalmak szétesését kockáztatja.

A nyugati belső énkép összerakásának azért nagy a tétje, mert a kétféle álláspont ma 50-50%-os erőegyensúlyban van, és ez polgárháborúval vagy külső háborúval fenyegető állapot. Kézenfekvő megoldás egy széttartó társadalmat külső ellenség keresésével összehúzni, ez magyarázza például Amerika viselkedését, de Oroszországét is, és hamarosan már Kínáét és Indiáét is. Ha ezek a nagyhatalmak folyamatosan külső ellenséget keresnek a társadalmaik egyben tartásáért, abból beláthatóan komoly baj lesz. A belső viták végére úgy lehet ideiglenes pontot tenni, ahogy Amerikában látjuk: az USA alkotmánya nem szabályozza tételesen, hogy házasság egy darab felnőtt férfi és egy darab felnőtt nő között jöhet létre, mert az alkotmányozó atyák legrosszabb rémálmában sem merült fel, hogy a távoli jövőben ezt bárki másként gondolhatja. Ha akár halovány sejtelmük lett volna erről a kockázatról, egyértelműen előírták volna, hogy házasság férfi és nő között köttetik. A hiányos szövegezéssel visszaélve az amerikai bal-liberálisok kierőltették a melegházasságot. Az alkotmány kétharmados többséggel módosítható, és az 50-50%-os erőegyensúlyból adódóan ez eddig nem sikerült, de a távlat világos.

A külső ellenségkeresés pontosan akkor ér véget, amikor a konzervatívok kétharmados többségbe kerülve alkotmányt módosítanak, és megszüntetik a melegházasságot, vagy a liberálisok kétharmados többségbe kerülve alkotmányba iktatják a melegházasság intézményét. Én jobban örülnék a konzervatív álláspont tartós kétharmadának, erkölcsileg ezt fogom támogatni, és politikailag is ezt látom fenntarthatónak, de filozófiai értelemben, elvi síkon mindegy, melyik fél dominál, a lényeg a kétharmados tartós többség elérése - hogy meglegyen a belső kohézió, és ne kelljen külső ellenséget keresni. Ugyanez az erőpróba játszódik majd le minden liberális demokrata társadalomban.

6. Háttérbe a felvilágosult értelmiségi abszolutizmussal

A felvilágosult abszolutizmus eredetileg cárral, császárral vagy királlyal valósult meg, az abszolút uralkodó erőnek erejével felzárkóztatta az alattvalóit. Legalábbis ez volt az elmélet, a gyakorlatban meg kitört a forradalom, és elsöpörte az uralkodót, aki ha eggyel felvilágosultabb és előrelátóbb, maga vezethette volna be a demokráciát.

Ma a bal-liberális értelmiség keverte hasonló csapdába magát: erőnek erejével igyekszik felzárkóztatni az alattvalónak tartott többi embert a maga értékrendjéhez, és egyre frusztráltabban tapasztalja, hogy zsugorodik a támogatottsága, de ettől nem száll magába, nem gondolja át a helyzetet. Rendszeresen egyeztetek bal-liberálisokkal, ők úgy képzelik, hogy ha Magyarországon nyolcmillió ember szavazhat, akkor egy bal-liberális szavazata nyolcmillió-egynek számít. Nem baj, ha a bal-liberális egy szál magában áll, attól szerinte még ő van fölényben. Ez a felvilágosult értelmiségi abszolutizmus a nyugati társadalmak válságának fő oka.

Egyes bal-liberális értelmiségiek arroganciája odáig terjed, hogy szerintük ha a britek többsége ki akar lépni az EU-ból, akkor ne hagyják őket, a hülyéket, népszavazni. No comment. Ha a felvilágosult értelmiségi eggyel felvilágosultabb lenne, belátná, hogy maga mögé kell állítania a többséget, mivel a demokráciát többségre játsszák.

Hogyan lehet elérni, hogy folyamatosan a bal-liberális álláspont legyen hatalmon, mégpedig a többség egyetértésével? Csakis úgy, hogy meggyőzzük a többséget, hogy neki (és mindenkinek) ez a jó. Ha nem sikerül a többséget meggyőzni, akkor pedig nem a bal-liberális értelmiségi álláspont lesz hatalmon, és ezt nem „el kell innen menni" típusú fasizálódásnak, hanem liberális demokráciának hívják. A nyugati demokráciák egészséges működéséhez törpe kisebbségbe kell kerülnie a demokrácia lényegét tagadó felvilágosult értelmiségi abszolutizmusnak.

7. Az alapszükségletek betöltése polgári vállalkozások segítségével

Statisztikailag igaz, hogy akinek nem teljesülnek az alapszükségletei, az átmenetileg nem tart igényt másra, többre, szebbre, jobbra. Ha az egzisztenciális alapok megrendülnek, a demokrácia válságba kerül, és a jólét helyreállásáig nincs esély a kilábalásra. Mivel a gazdaságot irányító szűk elit csoportok nem akarnak, vagy nem tudnak stabil jólétet biztosítani, a demokráciában élő polgárok kénytelenek vállalkozóként is szerepet vállalni. A kapitalizmust vállalkozásra játsszák, a polgári szerepvállalásnak nincs alternatívája.

Amint és amilyen mértékben megtörténnek ezek a lépések, akkor és olyan mértékben világszerte élvezhetjük a békés, igazságos liberális-demokratikus jólét előnyeit.

A ferenci elgondolásról

Sajgó Szabolcs elmélkedésre késztető írása végre feltár valamiféle koncepciót Ferenc pápa menekültügyi hozzáállásában.

Ezt olvasom ki belőle: a vallástalanok kirobbantották és világi érdekek mentén folytatják a közel-keleti háborút, miközben minden vallás inkább akar békét, mint háborút. A háború azonban olyan helyzetet teremt, mint amikor - amerikai mondás szerint - sz@rt dobnak a ventilátorba: az anyag szétfröcskölődik a világban, és sok, egyébként rendes ember arcát bepettyezi. A fröcskölő anyagról persze nem a ventilátor tehet, hanem aki beledobta. Ne vacakoljunk azzal, hogy ki kit robbantott fel, ki kinek vágta el a nyakát, mert ez vakvágányra visz. Jézus arra tanít, hogy teremtsünk békét, vagyis ebben a körben (is) nyeljük le az anyagot, mert döbbenetesen botornak látszó magatartásunk misztikus módon leállítja a ventilátorba dobálókat. A keresztények ugorjanak az oroszlánok elé, ettől lesz szép a világ. Elnézést a guernicai stílusért: a felrobbantott, letarolt, legéppuskázott, megkéselt civilek sorsához ez illik, és nem az illatos szóvirágzás.

Most, hogy megvan a koncepció, lehet elemezni.

Először is, legyünk őszinték: ha minden vallás egyformán jó, békeszerető, toleráns, igazságos, szerető és jólétteremtő lenne, mi a csudáért jött volna el külön Jézus? Hogy feltalálja a meleg vizet, kihegyezze a zabszemet, felpumpálja a vonatkereket, meghámozza a léggömböt? Ha ennyi lenne Jézus hozzáadott értéke az emberiség számára, mi a csudáért akarnánk követni? Miért pont Őt, és nem bárki/bármi mást? Ne hamukázzunk kegyesen, a keresztények beszéde legyen igen-igen és nem-nem.

Jézus eljövetele úgy hatott az ókori világ problémáira, mint az antibiotikum a hagyományos baktériumokra. A judaista Messiás hatása az erkölcsre és a társadalmi igazságosságra csodálatos, elképesztő és túlbecsülhetetlen. Csakhogy egy idő múlva rezisztens baktériumok is megjelentek.

A rezisztensek mind későbbiek az antibiotikumnál, kis dózist kaptak belőle, túlélték, és beépítették utódaikba tanulságként. Rájuk nem hat az antibiotikum, akár erősödhetnek is tőle.

Aki az anyagot a ventilátorba dobálja, vagyis a háborút szító szekuláris-cinikus nyugati csoport, rezisztens a kereszténységre. Aki a civilek elleni merényleteket megrendeli, vagyis a kőfasiszta muszlim parancsnokság és szimpátiaköre, szintén rezisztens.

E két csoport ellen hagyományos antibiotikumkúrát javasolni naiv háziorvoshoz, és nem tiszti főorvoshoz illő elképzelés.

Szerencsénkre Jézus nem egy konkrét antibiotikum készítményt hozott az emberiségnek, hanem olyan komplex problémaorvoslati protokollt, amely minden kihívást, így a multirezisztenciát is képes kezelni.

A komplex protokoll az Újszövetségben olvasható: legyünk szelídek, mint a galamb, okosak, mint a kígyó; a tálentumainkat, többek között az eszünket, ne ássuk el, hanem kamatoztassuk. Jézus komplex módszerével a világ összes feladata megoldható.

Ha hitünk szerint az oroszlánok elé ugranánk, de az eszünk szerint ennek nem lesz eredménye, akkor ne ugorjunk az oroszlánok elé. Keressük meg az eljárást, amely hitünk és eszünk szerint is eredményre vezet, és azt alkalmazzuk.

Hívjunk össze konzíliumot. Egy ötlet: ha igazán bátrak lennénk Jézust követve, akkor egyszerre hirdetnénk a tanítását a nyugati szekuláris-cinikus háborúzóknak, valamint a kőfasiszta muszlim parancsnokoknak és szimpatizánsaiknak. Ezzel megszelídíthetnénk az oroszlánok falkavezéreit, akik leállítanák a falkáikat, amelyek nem ennének meg minket. Ne váljunk aloroszlánok reggelijévé, összpontosítsuk minden ügyességünket a nyugati és keleti főoroszlánok megtérítésére, címezzük nekik az üzeneteinket.

Tegyük világossá, hogy Jézus hiányzik fájdalmasan az életükből, ezért ártanak az emberiségnek. Szeretettel kérjük őket, hogy hagyják abba az ártást, és váltsák életre Jézus tanítását, szeressék embertársaikat, mint önmagukat. Valószínűleg nem fognak egyik napról a másikra megkeresztelkedni, hiszen rezisztensek, viszont rivaldafénybe kerülve az összes érvüket és legitimációjukat elveszítik a követőik szemében, ami már elég a sikerhez. A nyugati többség abban a hitben támogatja a háborút, hogy szekuláris-liberális demokrácia - mint jó cél - fegyverrel is kiépíthető és működtethető, a dzsihadisták pedig abban a hitben ölik a civileket, hogy Mohamedé a legjobb módszer a vak, hitetlen fertőben dagonyázó pogányok Isten felé fordítására. Jézus erőszakmentességet és embertársi szeretetet hangsúlyozó tanítása fényében egyik vélelem sem tartható fenn. Hogy ez világossá váljon, mindössze azt kell tennünk, amihez eddig egyikünknek, még a legfőbb lelki vezetőnknek sem volt mersze: tisztán és világosan Jézus tanítására kell hivatkozunk, megtérésre kérve a rezisztenseket.

Mit gondoltok erről?

Szellemileg nyitott vagyok, ha jobbnak tartanám például Buddha, Mohamed vagy Marx módszerét Jézusénál, akkor Buddha, Mohamed vagy Marx követője lennék. Azért igyekszem az összes alternatíva közül épp Jézust követni, mert az Ő tanítását tartom a legjobbnak a magam és az emberiség számára, és mivel e téren tudatos döntéseket hozok, nem félek az álláspontomat kimondani. Miért csak a vallásellenesek és a muszlimok harsogják, hogy náluk van az egyetlen üdvözítő világnézet? Miért hallgatnánk arról, hogy szerintünk meg Jézusnál? A menekültválság legalább félig a nyugati csendes keresztény többség identitásválságáról szól, és a két válság csak együtt kezelhető.