Nem mindenki követi a tudomány napi fejleményeit, így még nem mindenki értesült róla, hogy az ősrobbanás modelljét számos kritika érte az utóbbi években. A legalapvetőbb ellenvetés, hogy nem sikerült az idővonalat visszakövetni a 0. pillanatig. Azaz mintha nem történt volna meg a feltételezett kiinduló esemény.
Számos alternatív elképzelés született (végtelenül öreg, hideg univerzum; kvantumfolyadékból álló univerzum, stb.) anélkül, hogy bármelyikről konszenzus alakult volna ki. Ezért nem is tudok belinkelni egyetlen forrást, amiből minden kiderül. Van viszont számos angol nyelvű forrás (kereső kifejezés: "there was no big bang"), amelyet figyelmesen tanulmányozva meggyőződhetünk róla, hogy valóban küszöbön áll a tudományos paradigmaváltás.
Ha nem volt ősrobbanás, akkor nem jó kérdés, mi volt előtte. Viszont jó kérdés, hogy mi történhetett az ősrobbanással szemben, hogyan keletkezett a ma ismert világegyetem.
Meglepő módon, a hit szempontjából ez lényegtelen: bármilyen kezdetet feltételezünk is, mindig érvényes felvetés, hogy mi volt korábban. Esetleg Isten teremtette az anyagot? Lehetséges, hiszen minden fizikai modell arra fut ki, hogy valamikor réges-régen az anyag egészen más természetű volt, és teljesen más törvényszerűségeknek engedelmeskedett, mint ma. Ha az anyag nem létezett mindig a ma ismert formában, akkor akár teremthette is valaki, praktikusan Isten.
Arisztotelész a kérdést módszeresen végiggondolva jutott el az „első mozgató” problémájához: ha tapasztalatunk szerint a dolgok azért mozognak, mert valaki mozgatja őket, ki/mi az első tényező, a mozdulatlan mozgató? Viszonylag friss fejlemény, hogy a CERN részecskegyorsítóban vélhetően felfedezték a Higgs-bozont, amitől az atomoknak tömegük van. Azaz az atomoknak nem volt tömegük, míg a Higgs-bozon működésbe nem lépett. De ki/mi aktiválta a Higgs-részecskét?
Arisztotelész persze nem tudta e szavakkal feltenni a kérdést, modellje mégis megelőlegezte minden korok összes hasonló kérdését, és választ is adott rájuk. Az első mozgató csakis az örökkévaló, mindenható Isten lehet, aki bármit teremthet, de akit nem kell teremteni, mert önerőből létezik. Csakhogy ez egy elméleti konstrukció, amit nem ellenőrizhetünk gyakorlati adatokkal.
És mi volt Isten előtt? – kérdezheti bárki, aki hozzám hasonlóan szereti feszegetni a végső határokat. Emlékeztető jelleggel válaszolhatjuk azt, hogy miután Istent örökkévalóként definiáltuk, a kérdés ellentmond a saját definíciónknak. Csak a definíció nem több, mint dogma, és minden dogma annyit ér, amennyi észérvünk van az alátámasztására, mikor rákérdeznek. Isten örökkévalóságának alátámasztására annyi észérvünk van, hogy így praktikus és következetes. Ha nem lenne örökkévaló, akkor nem lehetne első mozgató.
Figyeljük meg az érvelést: Isten az első mozgató, tehát örökkévaló; Isten örökkévaló, tehát első mozgató. A premissza és a következtetés kölcsönösen egymásra hivatkozik, azaz körkörös érveléssel van dolgunk. Ez egy kétismeretlenes egyenletre hasonlít: x + y = 4. Érvényesen annyit állíthatunk, hogy HA x = 1, AKKOR SZÜKSÉGSZERŰEN y = 3, de önmagában sem x-et, sem y-t nem tudjuk megadni. Vagyis HA ELFOGADJUK, hogy az első mozgató Isten, AKKOR SZÜKSÉGSZERŰEN örökkévaló. Márpedig az állítás mindkét tényezője vitatott, így sem a premisszát, sem a konklúziót nem tekinthetjük elfogadottnak. Az oda-vissza hivatkozás egyik állítás érvényét sem erősíti. (Ahogy persze az érvénytelenségüket sem.)
Az arisztotelészi paradigma egyrészt megkerülhetetlen, másrészt Istennel sem oldható meg véglegesnek tekinthető módon. A világról alkotott minden fizikai modellünk szükségképpen az első mozgatóra vonatkozó kérdéshez vezet, ám Isten kinevezése első mozgatónak minden korban pont annyira nélkülözi a végső meggyőző érvényt, mint Arisztotelész idején.
A fentiek alapján beláthatjuk, hogy a fizika egy-egy új modellel legfeljebb kijjebb tolhatja a mozgatók ok-okozati láncolatát a végtelen irányába, de szükségszerűen az arisztotelészi első mozgató paradigmáján belül marad, onnan semmilyen módon nem törhet ki. Más szóval, nincs olyan fizikai felfedezés, amely valaha is áttörést hozhatna az Isten-vitában.
Az Istennel kapcsolatos gondolkodás azonban egy másik tudományos keretre is támaszkodhat: Kant erkölcsi univerzalista paradigmájára, és ezen belül válik igazán izgalmassá számunkra, 21. századiak számára is.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése