2017. február 2., csütörtök

Fiktív foglalkoztató legyen az elnök?

Nehéz helyzetben vannak a franciák: egyrészt rég nem volt ilyen népszerűtlen baloldali kormányuk, másrészt rég nem volt ilyen tehetségtelen jobboldali ellenzékük.
A jobboldali Republikánus Párt előválasztását François Fillon nyerte, mert ő volt a legkeményvonalasabb. Ez a Front National miatt fontos: puhavonalas jelölt nem lenne alternatíva a szélsőjobbal szemben.
A baloldali Szocialista Párt előválasztásán Benoît Hamon diadalmaskodott, egyszerűen azért, mert viszonylag neki van a legkevesebb köze a közutálat tárgyává vált jelenlegi kormányhoz...
Ebben a háttérben értelmezendő Fillon fiktív foglalkoztatási botránya, miszerint képviselőként a felesége / asszisztense nevében nyolc év alatt csaknem 500 ezer euró (150 millió forint) munkadíjat vett fel, miközben a hölgy egy korábbi interjúban azt állította, hogy soha nem volt Fillon képviselő asszisztense.
Fillon cáfol, az ügyészség vizsgál, a jobboldal pánikol, a média örül.
Pedig van az ügynek ésszerűen konstruktív olvasata: Franciaország jóléte sokszor 500 ezer eurót is megér. Ha Fillon saját maga asszisztenseként felvette ezt az összeget, szerintem ügyesen tette, és meg is dolgozott érte. A franciák helyében az ország jólétével törődnék (tartalom), és nem a jólétet teremtők jövedelemkiegészítésével (forma).
Nyilván az lenne a legjobb, ha a jólétteremtők egyben szerények is lennének, és vidáman elélnének csirkefarháton a hivatalos fizetésükből. De a tapasztalatok szerint a jólétteremtők – mintegy mellékesen – maguknak is jólétet teremtenek. Ha hivatalosan nem lehet, akkor nem hivatalosan.
Tanulság: aki a közerkölcsök terén finnyás, nem fog jólétben élni, mert nem tud jólétet hozó vezetőket választani. A helyzet iróniája, hogy a franciákat egyáltalán nem zavarná, ha az elnökjelölt például szeretőt tartana, még fel is néznének rá.
A botránytól elvonatkoztatva érdemes lehet Fillonra szavazni. Természetesen csak ha egyébként nemzeti jólétnövelést várnak tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése