2017. március 9., csütörtök

Mi az igazságtalanság?

Megfigyelésem szerint az emberiség döntő többsége azt gondolja, hogy igazságosabbá teszi a világot, vagy legalábbis nem teszi igazságtalanabbá. Ez a felfogás a személyiségprofilunkból következik: fontos azt gondolnunk és éreznünk belül, hogy alapvetően jók vagyunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rossz színben tűnjünk fel saját magunk előtt. Ennek ellenére ádáz vita folyik bal- és jobboldaliak között a legtöbb társadalmi témában, és a két oldal kölcsönösen igazságtalannak tartja egymást. A vita oka lehet: mintha másként gondolkodnánk arról, hogy mi az igazságtalanság.
Van, aki vitatja, hogy a közéleti felfogások binárisan leírhatók bal- kontra jobboldalisággal. Az alábbiakból kiderül, létezik-e három vagy többféle nézet az igazságtalanság konkrét témaköreivel kapcsolatban.
Mi az igazságtalanság – jobboldali/konzervatív felfogásban igazságtalan, ha egy ember minden elvárható erőfeszítést megtett a jó egzisztenciális helyzetéért, és ennek ellenére nincs jó egzisztenciális helyzetben, mert a körülmények ellene dolgoznak. Egy jobboldali szerint ez felháborító igazságtalanság, amin változtatni kell. Baloldali/haladó felfogásban igazságtalanság, ha egy ember nincs az általa elvárt, illetve maximális szolidaritással elvárható egzisztenciális helyzetben, függetlenül attól, hogy mekkora erőfeszítést tett érte, vagy hogy volt-e, van-e szerepe a szuboptimális helyzet kialakulásában és fenntartásában.
Mintha másként gondolkodnánk az ok-okozatiságról is: egy jobboldali szerint a világ természetesen igazságos állapota, hogy ki mint vet, úgy arat. Egy baloldali szerint pedig a vetés és az aratás között nincs méltányolandó összefüggés, a vetés szerinti aratás is lehet igazságtalan, ha az arató mást szeretne, mint ami a vetéséből következik.
A jobboldali elvárás, hogy az ember tegyen a saját sorsáért, és a sorsa ezzel az erőfeszítéssel arányosan alakuljon. Igazságtalanság, ha a sors ennél rosszabbul alakul. A baloldali elvárás pedig, hogy a sors úgy általában jól alakuljon, függetlenül az erőfeszítéstől. Ezt felismerve már nem csoda, hanem törvényszerű, hogy bal- és jobboldaliak egyetlen közéleti témában se értsenek egyet, és kölcsönösen igazságtalannak gondolják egymást.
Nézzünk meg néhány konkrét vitatémát.
1. Kizsákmányolás: a baloldal szerint rengeteg a kizsákmányolás a világban, a jobboldal szerint meg ki-ki nagyjából annyit keres, amennyit komplex nézetben megérdemel. Azaz amennyit tanult, amennyit dolgozik, amennyire önérvényesítő, amennyire vállalkozó kedvű. A baloldal adós a kizsákmányolás működőképes definíciójával. A kizsákmányolás szónak mintha nem lenne semmiféle konkrét, következetesen alkalmazható tartalma.
2. Szegénység: a baloldal szerint a világ tele van szegénységgel, sőt mélyszegénységgel, a jobboldal szerint pedig gyakorlatilag nincs szegénység, a legtöbb ember egzisztenciális helyzete összhangban áll a saját erőfeszítéseivel. A baloldal a szegénység működőképes definíciójával is adós, a szegénység szónak mintha nem lenne konkrét, következetesen alkalmazható tartalma.
3. Rászorultság: a baloldal szerint a társadalom jelentős része rászoruló, a jobboldal szerint pedig nem. A rászorultság sincs meghatározva, többek között azért, mert a szegénység függvénye, és a szegénység mint olyan definiálatlan.
4. Elnyomás: a baloldal szerint az emberek többsége nincs kiteljesedve, mert elnyomják. A jobboldal szerint pedig szinte mindenki ki van teljesedve, aki nem száll szembe a biológiai realitásokkal, pl. nem gondolja magát nőnek hím ivarszervekkel, vagy nem véli nőként, hogy a létszámfenntartáshoz szükséges számú gyermeket valaki más fogja helyette megszülni, illetve hogy miközben gyermeket gondoz otthon, egyidejűleg karriert is építhet a munkahelyén, bilokációval, mint Pio atya.
Tudatosítsuk, hogy filozófiailag semmi sem határozható meg végső érvénnyel, de ettől függetlenül képesek vagyunk a fogalmainkat a gyakorlatban alkalmazhatóvá tenni: nem tudjuk megmondani, hogy mi az asztal végső lényege, mert olyan sokféle asztal lehetséges, és minden kritérium alól van kivétel, de a sajánk kultúrkörünkben viszonylagos bizonyossággal eldönthetővé tudjuk tenni, hogy egy konkrét tárgy asztal-e vagy sem. A kizsákmányolás, szegénység, mélyszegénység, rászorultság és elnyomás fogalmaknak nem valamiféle végső filozófiai érvényű definícióját hiányolom, hanem a gyakorlati alkalmazást lehetővé tevő kritériumokat.
Manipulatívnak találom például, hogy amikor a jobboldal van kormányon, akkor a baloldal szerint hatalmas a szegénység, mert úgy definiáljuk, hogy a szerint hatalmas legyen. Amikor pedig a baloldal kerül kormányra, olyan látszat keletkezik, mintha a tömegek instant egzisztenciális javulást élnének meg egyik napról a másokra, vagy legalábbis a baloldaliak nem hozzák szóba a szegénységet mint felháborító problémát. Pedig nem valószínű, hogy egyik napról a másikra jelentős változás állna be. Egy baloldali ciklus végén sosem tudjuk, mennyit javult a szegények helyzete, mert nincsenek rögzített, és a legtöbb ember által ésszerűként elfogadott kritériumok. Annyit tudhatunk csak, hogy amint a jobboldal kerül hivatalba, a szegények sorsa másnapra már mintha felháborítóan rettenetessé válna. A szegénység fogalmának ezt az önkényességét, gumijellegét nevezem definiálatlanságnak.
Az igazságtalanság eltérő felfogását a teremtésről való eltérő vélekedés is motiválhatja: aki hisz az igazságos teremtésben, az nem tarthatja a világot felháborítóan igazságtalannak, a spontán kialakult állapotokat teljesen átalakítandónak (pl. a vállalati üzletrészeket elkobzandónak, a női-férfi WC-ket azonossá teendőnek).
Paradox módon, aki az evolúciót véli az egyetlen érvényes világalakító tényezőnek, az sem tarthatja a világot felháborítóan igazságtalannak, hiszen az evolúció egy személytelen, potenciálisan igazságtalan mechanika, amelyet nem ésszerű etikai vizsgálat tárgyává tenni. Az evolúcióra semmiféle igazságosságkoncepció nem alapítható.
Összegezve: a baloldal mintha csiki-csuki helyzetben lenne. Ha azt mondja, igazságtalanság, nincs rá működőképes definíciója a teremtett világ igazságosságával szemben. Ha meg azt mondja, evolúció, akkor deklarálja, hogy a világtól nincs is oka bármiféle „igazságosságot” várni, legalábbis nem a saját felfogásával összhangban. Akkor viszont kinek a felfogása szerint vár igazságot? Az általa nem vallott kereszténység teremtésfelfogása szerint? Ez logikai önmatt lenne.
E szerint a baloldaliság két lábon járó önellentmondás, anakronizmus? Vagy a baloldali igazságtalanságfelfogás kulcsfogalmai működőképesen meghatározhatók? Mit gondolnak erről az olvasók?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése